4 °C Budapest

Indul a pénzosztás: kiderült, mikortól pályázhatnak a falvak

2019. február 20. 08:30

Várhatóan két héten belül megjelennek a Modern falu program első pályázatai, és májusig az összeset kiírják. 2800 olyan település van, amelynek a népessége nem éri el az ötezer főt: ezek egyenként két-három pályázatot nyújthatnak be.

A Világgazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke ismertette, hogy ma Magyarországon 2800 olyan település van, amelynek a népessége nem éri el az ötezer főt: ezek egyenként két-három pályázatot nyújthatnak be. A beérkező pályázatok eredményeként négyezer támogatási szerződés készülhet. A program keretösszege az idén 150 milliárd forint, amelyből 50 milliárd utak építését és javítását fedezi, 25 milliárdot a falusi csok-ra különítenek el, és további 75 milliárd forint áll az önkormányzatok rendelkezésére, hogy olyan fejlesztéseket valósíthassanak meg, amelyekre uniós pályázati források nem álltak rendelkezésre.

Schmidt Jenő szerint a programra az észak-magyarországi, a dél-dunántúli, a Békés, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala megyei településeknek van a legnagyobb szükségük. Az agglomeráció sincs könnyű helyzetben, mivel nagyon gyorsan növekszik, egyre bővül a lakosságszáma, ezért hirtelen kell sok feladatot ellátnia és infrastruktúrát kiépítenie. Valószínű, hogy 2020-ban olyan beruházásokra is lehet majd pályázni, amelyek a lakhatást, a megélhetést, valamint a helyi és helyközi közlekedést támogatják - tette hozzá.

Mint mondta, a célok eléréséhez és az eredmények megtartásához még tíz évig szükség lenne a Modern falu programra.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 17. szerda
Rudolf
16. hét
Április 17.
Hemofília világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem