5 °C Budapest

Így vehetsz 500 000 forinttal olcsóbban lakást Magyarországon: működik a trükk

2019. július 23. 16:29

Tovább szárnyaltak az árak elsősorban a fővárosban, a vidéki városok, valamint az agglomerációs települések lakáspiacán, és 2018-ra minden településtípus esetében meghaladták a válság előtti értéket. A növekedés akkora volt, hogy a válság óta 2018-ban kötötték a legtöbb lakás adásvételi szerződést Magyarországon, ezzel a lakáspiac elérte a kétezres évtized első felének átlagát - derül ki egy friss elemzésből.

Az Otthon Centrum értékesítési adataiból származtatott fajlagos (egy lakás-négyzetméterre vetített) átlagár nominális értéke a téglaépítésű társasházi lakások esetében a fővárosi kerületekben kiugró növekedést mutattak 2014 óta. Az árak 2018-ra minden településtípus esetében meghaladták a válság előtti értéket.

A 2019 január elejétől június végéig tartó időszakban az Otthon Centrum által értékesített ingatlanok 61 százaléka társasházi lakás volt, ebből 22,5 százalék volt a paneles lakóépületben található lakás. Az új építésű lakások aránya 15 százalék volt országosan, a fővárosban meghaladta a 20 százalékot.

A legtöbb adásvétel 15-40 millió forint között történt, míg az új építésű lakások esetében 20-60 millió forint közötti ársávban történt a legtöbb adásvétel. Az árakat leginkább a földrajzi fekvés határozza meg. Vidéken bőven akad ingatlan néhány millió forintért is, ám a településméret növekedésével az ingatlanárak is meredeken emelkedtek.

A fővárosi használt téglalakások négyzetméterára minden kerületben emelkedett a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva: az emelkedés mértéke minden kerületben 10 százalékot meghaladó mértékű volt. A belvárosi kerületekben 20-30 százalékkal nőttek az ingatlanárak, míg a budai kerületekben 20 százalék körüli drágulás történt egy év alatt. A négyzetméterárak tekintetében továbbra is az V. kerület a listavezető, ahol az átlagos fajlagos lakásár meghaladta az 1 millió forintot.

Vidéken a megyei jogú városokban néhány kivételtől eltekintve a téglalakások négyzetméterár növekedése meghaladta a 20 százalékot, azonban Pécs, Szeged és Debrecen esetében az emelkedés mértéke elérte a 30 százalékot. A legmagasabb négyzetméterárakkal Debrecenben találkozhattak a vásárlók, ahol átlag 425 ezer forintot kértek egy lakás négyzetméteréért.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Balatonon továbbra is hatalmas a szórás a tóparti települések ingatlanárában. Egy siófoki vízparti társasházi téglalakás négyzetméteréért akár 800 ezer forintot meghaladó összeget is elkértek, azonban a városközponttól és a vízparttól távolodva az árak hamar mérséklődnek.

Vásárlás során lehet alkudni, de nem sokat: az árengedmény mértéke 2019-ben a panellakások esetében volt a legkisebb, országos átlagban 4,6 százalék, ebből 3,2 százalék volt átlagosan a szerződéskötéskori alku mértéke - egy 20 milliós lakásnál egy több mint 500 forintos engedmény -. Ennek ellenére egy fizetőképes vevő az adásvételt közvetlenül megelőző alku során el tud érni árengedményt, különösen, ha készpénzzel fizet.

A panellakásokat lehet a leggyorsabban eladni: még akkor is, ha 2019-ben az átlagos eladási idő néhány nappal hosszabbodott és 70 napra nőtt. A téglalakások átlagos értékesítési ideje 82,8 nap volt, ami egy héttel kevesebb, mint 2018-ban. Ezzel szemben a családi házak eladóinak továbbra is átlagosan fél évet, mintegy 178 napot kellett várni a fizető vevőre.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem