13 °C Budapest

Így lehetne sikeresebb itthon a lombikbébi-program

2019. március 13. 09:00

9-10 ezer lombikbébi-beavatkozás is végezhetnének évente, így sokkal több baba születhetne, ha a méhen kívüli megtermékenyítés teljesítményvolumen-korlátját (tvk) szektorsemlegesen osztanák szét, vagy megszüntetnék - írta a 24.hu cikkében.

Nem ugrott meg nagymértékben a meddőségi kezelések száma annak ellenére, hogy 2017 októberében 13 692-re emelték a közfinanszírozott lombikbébi-eljárások számát - mondta Török Attila, a Magyar In Vitro Fertilizációs Társaság elnöke. 

 A tavalyi évben 7656, míg 2017-ben 6793 lombikbébi-kezelést végeztek állami és magánintézményekben a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) támogatásával. A tavalyi beavatkozásokból csaknem négyezer magánszolgáltatóknál történt, 2017-ben ennek száma 3781 volt. Az adatokból az is kiderült, hogy 2017-ben, 6793 beavatkozásból 1100 szülés során 1306 gyermek született.

A szakértő kifejtette azt is, hogy az állami fenntartású intézmények csak kis hányadát tudták kihasználni a kapott plusz beültetési lehetőségeknek, ami egyrészt a kapacitáshiánnyal magyarázható, másrészt pedig azzal, hogy a páciensek nagy része inkább magánszolgáltatót választ. Török Attila szerint, erre megoldást jelenthetne, ha a beavatkozások tvk-ját szektorsemlegesen szétosztanák vagy megszüntetnék, így sokkal több kezelést végezhetnének és több baba születhetne.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm