2020. április 4. szombat Izidor

Így fizetik a gázt, áramot a legszegényebb magyar családok: 110 ezren vannak


Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) Pénzcentrumnak küldött hivatalos adataiból kiderül, hogy 3 év leforgása alatt, ha nem is nagy mértékben, de nőtt az előrefizetős gáz- és villanyórák száma Magyarországon. Ez nagyságrendileg azt jelenti, hogy több mint 110 000 ezer hazai háztartás fizeti előre saját fogyasztását, a legtöbb esetben a villamos energiát.

Magyarországon 2016-2018 között pár száz darabbal csökkent az előrefizetős gázórák száma, ugyanakkor ugyanezen időszakban az előrefizetős villanyórák száma majd négyezer darabbal (3981) nőtt - közölte a Pénzcentrummal a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).

Az összesített adatokon túl kíváncsiak voltunk arra is, hogy az előre fizetős mérőket használók milyen társadalmi rétegből kerülnek ki leginkább. Azt ugyanis fontos tisztázni, hogy ma Magyarországon bárki felszereltethet magának előrefizetős gáz, - vagy villanyórát. Ám e berendezések valójában csak a védendő fogyasztóknak vannak ingyen, mindenki másnak fizetnie kell érte. 

A statisztikákból jól látszik, hogy a jelenleg üzemben lévő előrefizetős mérő olyan fogyasztók tulajdonában van, akik valaha bár védendő fogyasztók voltak, ám amikor kikerültek ebből a kategóriából, meghagyták a szolgáltatást abban a formában, ahogy anno igényelték. Ez persze nem véletlen, hiszen szolgáltatótól függően 9-10 ezer forintba kerül az, hogyha valaki visszaállna a normál mérőóra, azok után hogy megszűnt a védendő fogyasztó státusza.

De hol-hol-hol?

A hivatalos, összesített adatokon túl kíváncsiak voltunk arra is, hogy Magyarországon jellemzően hol, azaz mely településeken, régiókban található a legtöbb előrefizetős mérőeszköz. E kérdésünkre azonban egy, általunk megkeresett szereplőtől sem kaptunk választ. A MEKH tájékoztatása szerint nekik nincsenek ilyen jellegű adataik. Ennek okán a szolgáltatókhoz fordultunk, hátha ők rendelkeznek összesített adatokkal. Cikkünk megjelenéséig azonban nem jöttek válaszok. 

A szolgáltatók közül - eddig - egyedül az E.ON küldött számunkra adatokat, ám regionális, részletes adatokkal ők sem tudtak szolgálni. Az azonban kiderült, hogy jelenleg csak az Eonnál 4 000 darab előrefizetős gázmérő működik, valamint további 74 400 darab előrefizetős villanyórával is rendelkeznek. 

Ezt, ha összehasonlítjuk a MEKH által küldött összesített adatokkal, amik bár 2018 végiek, azt kapjuk, hogy az Eonnál van megközelítőleg az előrefizetős gázórák egyharmada, valamint az előrefizetős villanyórák 76 százaléka.

Ki lehet védendő fogyasztó?

Az új villamos energia törvény a legnehezebb helyzetben lévő fogyasztókat védelem alá helyezi Magyarországon. Mindez azt jelenti, hogy a védendő fogyasztók jogosultak bizonyos kedvezményekre, szolgáltatásokra, melyek azonban a villamos energia árát nem érintik. Védendő fogyasztó lehet fogyatékkal és szociálisan rászoruló is:

Fogyatékkal élők azok a személyek, akik a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény szerinti fogyatékossági támogatásban, vagy a vakok személyi járadékában részesülnek.

Szociálisan rászorulónak minősül az a természetes személy vagy akinek a háztartásában él:

  • dőskorúak járadékában részesül;
  • aktív korúak ellátására jogosult;
  • települési támogatásban részesül;
  • ápolási díjban részesül;
  • rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül;
  • otthonteremtési támogatásban részesült (a támogatás megállapításától számított 3 éven keresztül), vagy
  • nevelőszülő, hivatásos nevelőszülő, aki saját háztartásában neveli a gondozásába helyezett nevelésbe vett gyermeket;
  • a hitelszerződésből eredő kötelezettségeiknek eleget tenni nem tudó természetes személyek lakhatásának biztosításáról szóló törvény alapján a Nemzeti Eszközkezelővel bérleti jogviszonyban áll,
  • a Szoctv. 38-39/C. §-a szerinti gyermekek otthongondozási díjában részesül.

Címlapkép: Getty Images

Mi az a koronavírus?

A 2019-nCoV (SARS-CoV-2) névre keresztelt vírus a koronavírusok közé tartozik. Ma "mindössze" 7 olyan koronavírusról tudunk, ami az embereknél is képes betegséget okozni - súlyosságukat tekintve nagyon változatos problémákkal: az egyszerű náthától a súlyos légúti problémákig. Aki nem tudná, ugyanez a vírustörzs (koronavírus) felelős a néhány éve feltűnt SARS-ért és MERS-ért. A vírus okozta megbetegedés hivatalos neve COVID-19.

Hogyan terjed a koronavírus?

A COVID-19 főként cseppfertőzéssel terjed, de a kutatók által az sem zárható ki, hogy a fertőzött széklettel való érintkezés során is megfertőződhetünk.

Kik kaphatják el a koronavírust?

Ahogy más, a légutakat érintő vírusfertőzést, úgy a koronavírust is gyakorlatilag bárki elkaphatja. Viszont erre is fogékonyabbak lehetnek a krónikus betegségekben szenvedők, a legyengült immunrendszerűek, a kisgyerekek és az idősebbek. A betegség lefolyása náluk súlyosabb tünetekkel járhat, és a szövődmények is gyakoribbak.

A koronavírus tünetei

A koronvírus lappangási ideje a jelenlegi tudásunk alapján 2-14 nap. A tünetek súlyossága egyénenként nagyon eltérő lehet, vannak, akik kb. teljesen tünetmentesek, míg mások csak enyhe tüneteket tapasztalnak. Ez is hozzájárul a COVID-19 gyors terjedéséhez. A koronavírus a légutakat támadja meg. A fertőzés tünetei kezdetben hasonlítanak az influenza vagy egyéb légúti fertőzés tüneteihez:

  • száraz köhögés
  • láz
  • gyengeség, fáradékonyság
  • légzési nehézségek
  • légszomj
  • hasmenés
  • torokfájás (ritkábban)
  • orrfolyás (ritkábban)

A COVID-19 okozta fertőzés az esetek nagyjából kb. 80 százalékában enyhe vagy közepesen súlyos tünetekkel jár együtt, míg a jelenelgi statisztikák szerint az érintettek negyedénél volt súlyos a betegség. Az elsődleges, influenzaszerű tünetek után a betegség továbbterjedhet a tüdőre, súlyos légzési nehézségeket okozva. A koronavírus szövődménye tüdőgyulladás, akut légzőszervi distressz szindróma (ARDS), szeptikus sokk, veseelégtelenség, végső esetben pedig halál is lehet. A kórházi kezelésre szorulók többsége a fertőzés előtt egészséges volt. A halálos áldozatok azonban azok közül kerültek ki, akik a fokozott rizikójú csoportokba tartoztak, például krónikus betegségeik, szívproblémáik, cukorbetegségük volt vagy idősebbek voltak.

Minden a koronavírusról a Pénzcentrum tematikus mellékletében - KATT!

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk

Koronavírus: ezért nagyon kicsi az esélye, hogy V alakot vegyen fel a válsággörbe
Piaci gondolatok: a jelenlegi világválság 3 legfontosabb betűje.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Lidl

04.02-04.07
Országos

Interspar

04.02-04.11
Budapest

Spar

04.02-04.11
Országos

Tesco

04.02-04.06
Budapest

Auchan

04.02-04.08
Országos

Praktiker

04.02-04.12
Országos

Aldi

04.01-04.08
Országos

Auchan

Húsvét
03.12-04.11
Országos

  Ajánlatunk