Így épít házat a magyar: több ezren költöztek új otthonba fél év alatt

Pénzcentrum2019. július 31. 13:32

2019 I. félévében 6472 új lakás épült, 0,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 18 227 volt, 0,9 százalékkal több, mint 2018 azonos időszakában.

2019 I. félévében Budapesten 8,6, a kisebb városokban 7,8 százalékkal kevesebb lakás épült. A megyei jogú városokban 10, a községekben 4,3 százalékkal több lakást vettek használatba. Pest megyében a lakásépítések száma továbbra is kiemelkedő, ám az előző év azonos időszakához képest 5,9 százalékkal csökkent. Győr-Moson-Sopron megyében 10 százalékkal emelkedett az épített lakások száma (1156), amely így önmagában meghaladta az Alföldön és Észak-Magyarországon felépült összes lakásét (1032) - derült ki a KSH legfrissebb elemzéséből.

A természetes személyek által épített lakások aránya 49 százalékról 47 százalékra csökkent, a vállalkozások által építetteké 49-ről 52 százalékra emelkedett. Az új lakóépületekben használatba vett lakások 51 százaléka családi házban, 40 százaléka többszintes, többlakásos épületben, 4,2 százaléka lakóparkban található.

A lakások 53 százaléka értékesítésre, 45 százaléka saját használatra, 2,1 százaléka bérbeadásra épült.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma országosan 0,9 százalékkal, 18 227-re nőtt, Budapesten alig emelkedett, a megyei jogú városokban 3,2, a többi városokban 5,7 százalékkal csökkent, míg a községekben 20 százalékkal nőtt. Az építtetők az esetek 47 százalékban éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten 7,5 százalék, az alacsonyabb területi egységek felé haladva egyre magasabb, a községekben elérte a 92 százalékot.

A kiadott új építési engedélyek (bejelentések) alapján 11 százalékkal több, összesen 7486 lakóépület építését tervezték, a nem lakóépületekre kiadott engedélyek száma 2007 volt, ami 1,3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

Címkék:
otthon, pénzcentrum.hu, ingatlan, lakásépítés, ksh, statisztika, házépítés, építési engedély, használat,