21 °C Budapest

Így élnek Magyarország legszegényebbjei: egyre többen vannak

2019. október 19. 18:03

Egy friss, magyar szociológusok által készített jelentés szerint az általuk vizsgált  időszakban romlani kezdett a legszegényebb családok és azokban élő gyerekek helyzete - írja az Index.

A lap szerint a jelentés kiindulópontja, hogy a javuló gazdasági helyzet előnyeiről nem részesül mindegyik társadalmi csoport ugyanúgy. Sőt, vannak, akik egyáltalán nem, ráadásul ők pont azok, akik korábban is a legrosszabbul éltek, akiket mélyszegénynek nevezünk.

Ennek a csoportnak a tagjai azok, akik  lemorzsolódnak az iskolából, és emiatt, vagy a lakóhelyük miatt nem tudják kihasználni a munkaerőhiányt sem, az utóbbi években sem tudnak betörni a munkaerőpiacra. Így pedig marad jobb híján a közmunka, ami viszont nem közelíti meg a mediánjövedelmet - elemzi a portál a jelentést, ami kiemeli, hogy ebből a rétegből sokan közmunkásként dolgoznak, és az ő bérük sokkal kevesebbel nőtt, mint a versenyszférában dolgozók minimálbére.

Hogy jobban megértsük, 2011 óta a nettó minimálbér összesen 63 százalékkal emelkedett, míg a közmunkások alapfizetése 15 százalékkal. (Még rosszabb a helyzet, ha a jövedelmek vásárlóerejét vizsgáljuk, 2011-től 2018 végéig 17,7 százalékkal emelkedtek az árak, ami azt jelenti, hogy hiába emelkedett 15 százalékot a közmunkásbér, az valójában kevesebbet ér, mint 2011-ben.)

A frissen megjelent Civil jelentés a gyerekesélyekről 2014-2017 című kötet készítői két évvel ezelőttig vizsgálták a gyerekek körülményeit, esélyeit, az otthoni és az intézményi ellátásuk minőségét. E szerint a válság utáni talpra állás éveiben jelentősen csökkent a súlyos szegénység, azonban 2014 után ez a trend megfordult, egyre több család él mélyszegénységben.

A tanulmány szerint az számít mélyszegénynek, aki a magyar mediánjövedelem 40 százalékát keresi meg, ami bruttó 230 ezer forintos medián bérrel számolva bruttó 92 ezer forintot jelent. Ez nem egy főre eső jövedelem, ebből egy teljes családnak kell megélnie. Azoknak a családoknak a száma, akik erre kényszerülnek, 2007 és 2017 között 3 százalékkal nőtt,

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

két évvel ezelőtti adatok sezrint pedig 125 ezer gyerek élt mélyszegénysgében Magyarországon.

Ennél is elszomorítóbb, hogy a nagy nehézségek árán megélni képes gyerek háztartások aránya 2017-ben 18,5 százalék volt, az uniós átlag duplája. A nagyon rossz lakáskörülmények között élő gyerek aránya is megugrott, 19,7 százalékról 27,3 százalékra nőtt a számuk, úgy hogy az uniós átlag 6 százalék volt 2017-ben.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy a társadalom legszegényebb 30 százaléka neveli a magyar gyerek több mint felét, ahogy azt is, hogy legalább 125 ezer gyerek él olyan háztartásban, ahol senki nem foglalkoztatott. Ahol pedig nincs munka, ott marad a segély, Magyarország legszegényebb tizede a jövedelmének több mint a felét állami juttatásokból szerzi meg, ennél a csoportnál az egy főre jutó nettó jövedelem a 32 ezer forintot sem érte el.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem