2020. június 1. hétfő Tünde

Így éli meg a koronavírus-járványt egy müncheni magyar házaspár


Ugyan a pontos számot nem tudjuk, de több százezer magyar él külföldön, akik a koronavírus járvány idejére sem térnek haza. Beszélgettünk már Angliában, Spanyolországban élő magyarokkal, akik áldatlan állapotokról számoltak be. Most egy Németországban élő magyar házaspárral, Nórával és Gáborral beszélgettünk a kinti helyzetről: tapasztalataik szerint a német lakosság nyugodt és fegyelmezett, nagy ugyan a bizonytalanság, de pozitív hozadéka is van ennek a helyzetnek: a németek kezdenek megbarátkozni a bankkártya használatával. Interjú.

Pénzcentrum: Hogy telnek a napjaitok, milyen az életetek most Münchenben?

Nóra: Itt is, mint Magyarországon kijárási korlátozás van, ami azt jelenti, hogy ki lehet menni levegőzni, sportolni, kutyát, gyereket sétáltatni, de nem lehet csoportosulni. A családok, párok kimehetnek persze együtt. Két hete élünk így, és úgy tudom, hogy április 19-ig rendelték el, de hogy aztán utána mi lesz, arról halvány fogalmunk sincs. Ennek köszönhetően egyébként javuló tendenciát mutatnak a fertőzésszámok, az emberek itt egész jól betartják a korlátozásokat, lassabb ütemben növekszik a fertőzések száma. Jelenleg minden zárva van, kivéve az élelmiszerboltokat, drogériákat, patikákat és a benzinkutakat. Ez is nagyjából. 2-3 hete így van már

Van olyan jellegű korlátozás, ami meghatározza, ki és mikor mehet be az üzletekbe?

Nóra: Itt nincs. Annyi van, hogy meg kell tartani a 1,5-2 méter távolságot, és ez felragasztható csíkokkal jelölve van a pénztáraknál. De vannak olyan üzletek is, ahol biztonsági őr van az ajtóban, és csak akkor enged be egy vásárlót, ha valaki kijött. 

Mennyi emberen van maszk az utcán?

Nóra: Sokakon. A kiszolgáló személyzet mindenütt maszkban van. Vannak szakemberek, akik javasolják, vannak, akik nem, nem egységes az álláspont. De nem tették kötelezővé. A távolság betartása az elég szigorú, a pénztárosok is rászólnak arra, aki nem tartja be. Készpénzzel sok helyennem lehet fizetni.

Gábor: Németország eddig elég elmaradott volt, már ami a kártyás fizetést illeti, és ez a vírus jó irányba mozdította el az ezzel kapcsolatos folyamatokat. A paypassra csak az új generációs bankkártyák képesek csak. Eléggé készpénzfüggők a németek.

Szemben velünk van egy pékség, ott mindössze két hete lehet csak kártyával fizetni. 

Mi a helyzet az iskolákkal?

Nóra: Minden be van zárva, még a bölcsődék is, online oktatás van. 

Németországban a szombati adatok szerint 91 159 ember hordozza bizonyítottan az új típusú koronavírust, halálos áldozatok száma 1275-re emelkedett. De viszonylag lassú ütemben emelkednek a számok szemben Olaszországgal, vagy például az Egyesült Államokkal. Egyelőre bőven van szabad kórházi kapacitás, a 40 ezer intenzív ágyból 15-20 ezer szabad, így külföldről is fogadnak betegeket. Csütörtöki adatok szerint eddig 113 beteg ápolását vették át, 85-öt Franciaországból, 26-ot Olaszországból, 2 beteget pedig Hollandiából szállítottak. Olaszországi betegek számára további 81 ágyat tartanak fenn, Franciaországból egyelőre további 13 beteget tudnak még fogadni.

Milyen a hangulat? Pánikolnak az emberek?

Nóra: Mivel legtöbb időnket itthon töltjük, home office-ban dolgozunk, nem sok mindenkivel találkozok. De ettől függetlenül úgy látjuk, nem pánikolnak az emberek, inkább a bizonytalanság érezhető, meg a gyanakvás, az utcán is nézegetik egymást az emberek

Van olyan ismerősötök, aki megfertőződött?

Nóra: Nincs. Van olyan ismerősöm, aki volt Olaszországban, és beteg lett, de nem tudni, hogy koronavírus-e. 

Ti féltek?

Nóra: Nem. Több mint 600 gyógyult is van már Münchenben, én nem tartozom a rizikócsoportba. Ami kicsit aggasztó, azok a gazdasági következmények. Nekem is van olyan barátnőm, akit már kirúgtak, ő szállodában dolgozott, nagyjából az elsők között bocsátották el. De minden területen lehet érezni. 

A német egészségügy bírja az extra megpróbáltatásokat?

Nóra: Én azt olvastam, hogy bírja, mondjuk Németországban elég jó az egészségügyi rendszer, azért is volt szükség a kicsit szigorúbb korlátozásokra, hogy ezután is bírja. 

Gábor: Van egy müncheni kórház, ahol felfüggesztették a betegfelvételt, és a betegek elengedését, minden egyebet, mivel kicsit megszaladt a dolog. Németországban mielőtt kitört a járvány, 28 ezer lélegeztetőgéppel ellátott intenzív ágy volt, ez mostanra 40 ezerre emelkedett, vettek gépeket, átcsoportosítottak más osztályokról, illetve leselejtezett gépeket állítottak újra csatasorba. Állítólag jelenleg stabil a helyzet, tudják fogadni azokat a betegeket, akiknek szükségük van ilyen kezelésre. Az egy másik kérdés, hogy mi van, ha nem koronavírusod van, hanem bármi más, és el akarsz menni orvoshoz. Azt nem tudom, hogy ott milyen fennakadásokat okoz az, hogy spontán nem mehetsz oda, csak ha előre megbeszélted, 

Nóra: Ha a gyereknek láza van, telefonon kell egyeztetni az orvossal, nem lehet csak úgy odavinni a rendelésre. 

Mire számítank a szakértők, nálatok mikorra térhet vissza az élet a normális kerékvágásba?

Gábor: Több verziót is hallottam. Talán húsvét után szép lassan vissza lehet zökkenni, de olvastam már májust, júniust is. De ezekkel a korlátozásokkal mintha javulna itt a helyzet.

Címlapkép: Getty Images

KIHÚZNA A BAJBÓL 1 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is. Amennyiben 1 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidővel, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 20 093 forintos törlesztőrészlettel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 7,96%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 20 126 forintos törlesztőt (THM 7,64%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Auchan

05.28-06.03
Országos

Tesco

05.28-06.03
Országos

Aldi

05.28-06.03
Országos

Lidl

05.28-06.03
Országos

Praktiker

04.02-07.31
Országos

  Ajánlatunk