7 °C Budapest

Így dőzsöl a pesti elit a kijárási tilalom alatt: a luxus nem ismer korlátokat

2020. december 3. 11:03

A legpesszimistább jóslatok szerint a járványügyi korlátozások még hónapokig elhúzódhatnak, akár tavaszig is, egyes szektoroknak ez maga a halálos ítélet., például a turizmusnak és a vendéglátósoknak - hacsak nem állnak át ez utóbbiak a kiszállításra, már pedig a jelek szerint nem nagyon van más választásuk. Megnéztük, mit, és mennyiért kínálnak a budapesti fine dining éttermek.

A második hullám járványügyi korlátozásai még az elsőnél is szigorúbbak, ennek értelmében november 11-től az éttermek kizárólag elvitelre dolgozhatnak, és házhoz szállítást végezhetnek.Ez azt jelenti, hogy rengeteg vendéglátóhely került veszélybe, tömegesen zárnak be, aki pedig úgy dönt, nyitva marad, annak egy teljesen új szisztémát kell kidolgoznia, hogy működni tudjon a mostani szigorú feltételek mellett is. A házhoz szállítás adminisztratív terheit ugyan csökkentette a kormány, ám a megoldásra mindenkinek magának kell rájönnie.

Már csak azért is, mert a jelenlegi pesszimista jóslatok szerint akár áprilisig is elhúzódhatnak a járvány miatti korlátozások, tehát úgy tűnik, hosszabb távon kell berendezkedni az új világra. Világjelenség lett, hogy a gourmet éttermek most egyszerűbb fogásokat kezdtek el kiszállítani. Megnéztük a leghíresebb budapesti éttermek milyen ajánlattal álltak elő.

Costes

"A hatályos kormányrendeletnek megfelelően a Costes Étterem határozatlan ideig zárva tart. Michelin-csillagos élmény nélkül azonban senki nem marad: házhozszállításunk továbbra is elérhető" - ez az üzenet fogadja az étterem honlapján az érdeklődőket.

A kialakult helyzetre reagálva ők is házhoz szállítják szolgáltatásukat Budapestre és az agglomerációba is. A menü:

  • CEVICHE, Zöldségek, zöldfűszerek és virágok, grillezett kukorica
  • SÜTŐTÖK, Mézzel sült, quinoa, narancs, gyömbér
  • SZIVÁRVÁNYOS PISZTRÁNG, lassan főtt, mandula, brokkolini, vajmártás
  • ÉRLELT MARHA, Kétféleképpen, burgonya terrin, konfitált póréhagyma
  • MÉZ-CITROM, Sodó, szőlő, verjus
  • PAPRIKÁK, Étcsokoládé-mousse, fűszerpaprika, málna

A négyfogásos kóstoló menü 31.500 Ft/fő (borpárosítással 46.500 Ft/fő, sörpárosítással 43.000 Ft/fő). Az ötfogásos kóstoló menü 34.000 Ft/fő (borpárosítással 52.500 Ft/fő, sörpárosítással 45.500 Ft/fő). A hatfogásos kóstoló menü 38.500 Ft/fő (borpárosítással 57.000 Ft/fő, sörpárosítással 50.000 Ft/fő). Aki házhoz hívja az étterem csapatát, annak az előkészületektől az elpakolásig minden terhet levesznek a válláról.

Textura

Sárközi Ákos étterme is készül elviteles rendelésekkel, a minimális összeg kiszállítás esetén: 7000 forint, a kiszállítás díja + 1000 forint, de 10 000 forint feletti rendelés esetén ingyenes. És akkor nézzük, miből válogathatunk:

  • Kacsamáj pástétom, hagymalekvárral, kalács (1,3,7,pisztácia) 3600.- Ft
  • Préselt mangalica csülök, céklával és tormával (1,3,10,pisztácia) 2200.- Ft
  • Pácolt pisztráng filé aszaltparadicsom salátával (4) 2400.- Ft
  • Toszkán pacal, babbal (7,9) 1900.- Ft
  • Nyírségi gombóc leves (1,3,7,9) 1800.- Ft
  • Tyúkhúsleves zöldséggel és töltött raviolival (1,3) 1600.- Ft
  • Marhapörkölt vajas galuska (1,3,7) 3800.- Ft
  • Konfitált kacsacomb káposztás nudlival (1,3) 3600.- Ft
  • Erdélyi töltött káposzta, csomborral és tejföllel (7) 3000.- Ft
  • Göngyölt csirkecomb, csicsókával és sütőtökkel (7, gomba) 3400.- Ft
  • Mangalica rántva, burgonyapürével (1,3,7) 3800.- Ft
  • Somlói Galuska (1,3,7,8) 1900.- Ft
  • Eszterházy torta (7,8,3) 1600.- Ft

Előrendelés nem szükséges, sőt megtalálhatóak a NetPincér és a NetPincér Go felületein is.

Stand 25

Szulló Szabina és Széll Tamás örömkonyhájából az elviteles menünket többféle módon és házhozszállítással is igénybe lehet venni: hidegen, ekkor pár perces otthoni előkészítés után fogyasztható, illetve melegen, ebben az esetben ajánlják minél előbb elfogyasztani a fogásokat.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

  • Kacsamáj terrine, gyümölcs chutney, pirított kalács 3 900 Ft
  • Gulyás 2 900 Ft
  • Faszénen grillezett padlizsánsaláta, vászolyi sajtkrém, sült paradicsom 2 600 Ft
  • Sütőtök krémleves homoktövissel és naranccsal, pirított tökmag, tökmagolaj 2 500 Ft
  • Francia hagymaleves, Balaton sajtos kruton 2 000 Ft
  • Rakott burgonya, tormás céklasaláta 3 000 Ft
  • Házi burgonyás nudli, parajmártás, friss kecskesajt, kesudió 3 400 Ft
  • Csirkepörkölt, nokedli, uborkasaláta 3 700 Ft
  • Egészben sült fasírt, sárgaborsópüré, pecsenyelé 3 500 Ft
  • Mangalica Cordon Bleu, burgonyapüré, uborkasaláta 4 900 Ft
  • Sült kacsacomb, káposztás burgonya, egészben sült káposzta, pecsenyelé 3 900 Ft
  • Pisztráng filé, pirított fodros kel, burgonyafőzelék 5 900 Ft
  • Báránnyal töltött káposzta csomborral és gerslivel 4 500 Ft
  • Marha pofa-pörkölt, tarhonya, tormás céklasaláta 4 500 Ft
  • Mangalica brassói pecsenye, serpenyős burgonya, uborkasaláta 5 500 Ft
  • Túrógombóc, meggy, tejfölhab 2 250 Ft
  • Lúdláb tarte, csokoládé mousse 2 750 Ft
  • Stand25 aranygaluska, vaníliahab 2 950 Ft
  • Somlói 2 500 Ft

A minimális rendelési érték házhozszállítás esetén 8000 Ft, a kiszállítás díja 1000 forint és 3000 forint között van, helyszíntől függően.

Olimpia

Az Olimpia egész Budapesten, sőt az agglomerációban is vállalja a házhoz szállítást:  - olvasható a Diningguide friss cikkében. Naponta 60 menüt tudnak elkészíteni - olvasható a Diningguide friss cikkében. A normál" étlapon három fogás legolcsóbban 6050 forintból jön ki, ha drágább alapanyagokból készülő ételekből áll össze az előétel/leves-főétel/desszert, akkor 8250 forintnál áll meg egy háromfogásos menü.

Zsidai

A csoport éttermeiből (21, Pest-Buda, Baltazár, Spíler, a Jamie Oliver) az ételek 90-95 százalékos készültségi fokon érkeznek meg az otthonokba, vákuum csomagolva, a befejezés és a tálalás marad csak a megrendelő feladata, ami mindössze 5-10 percet igényel. Ehhez részletes video és írásos utasítást is küldenek. Rendelni online lehet, a kiszállításra egy napon belül kerül sor.

  • Újházi tyúkhúsleves cérnametélttel, 2 adag: 2980 forint
  • Gulyásleves csipetkével, 2 adag: 2980 forint
  • Piaci gombakrémleves, 2 adag: 2580 forint
  • Bajai halászlé gyufatésztával, 2 adag: 3760 forint
  • Sólet ropogós kacsacombbal, 2 adag: 4360 forint
  • Ragacsos BBQ malacoldalas steak burgonyával & káposztasalátával, 2 adag: 7760 forint
  • Marhapofapörkölt tarhonyával és savanyú uborkával, 2 adag: 5760 forint
  • Túrós csusza pirított szalonnával és tejfellel, 2 adag: 3960 forint
  • Süteménydoboz, 4 sütemény: 2120 forint
  • Death by chocolate torta, 2 szelet: 1500 forint

Az ételeket legalább két adagonként csomagolják, az eltarthatóság hűtőben 5 nap.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm