11 °C Budapest

Így alakul át a következő években a Balaton: átfogó program indul, itt vannak a részletek

2021. január 21. 08:14

A következő években megpróbálják erősíteni a Balaton népességmegtartó-képességét - hívja fel a figyelmet friss cikkében a HelloVidék.

A lap beszámolója szerint a Balaton Kiemelt Térség fejlesztési koncepciójának egyik stratégiai jelmondata a "Megújuló balatoni közösségek!". Ebben a szakemberek a balatoni gazdaság jövedelemtermelő és foglalkoztatási képességének javítását tűzték ki célul a helyi és kapcsolódó tudásbázisokkal való együttműködés eredményeként az új termékek, szolgáltatások fejlesztése révén.

Hozzáteszik, jó hír ez azoknak, akik a magyar tengerhez szeretnének költözni. A program keretében ugyanis igyekeznek majd javítani a térség lakhatási feltételeit, ezzel is törekedve arra, hogy a képzett, produktív és aktív korú népesség elvándorlása lelassuljon, illetve az ország más részein élőket, állandó lakosként is a régióba vonzza. A program egyes pontjait a HelloVidék részletesen is kifejti.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm