2019. május 20. hétfő Bernát, Felícia

Háztartási gépet vennél? Százezreket gombolhatnak le rólad a közművek, szerelők


Komoly fejtörést okozott olvasónknak az újonnan vásárolt villanysütő: nem lehetett normálisan használni, folyton leverte a biztosítékot. A megoldás az amperbővítés volt, de ez többe került, mint maga a sütő. A Pénzcentrum alább bemutatja a kálváriát.

Rengeteg pénzbe és időbe került megoldani olvasónknak, hogy az amúgy sem olcsón vett sütőjét használni tudja. Ugyanis, mint kiderült, nem volt elég amper a villanyóra biztosítékában, így pedig a hálózat nem bírta el a többletterhelést, amelyet az új konyhai eszköz szabadított rá a hálózatra. Mivel a probléma folyamatosan jelentkezett, olvasónk villanyszerelőt hívott, akit azt javasolta neki, hogy bővíttesse ki a villanyóra teljesítményét - azaz cseréltesse ki az órához tartozó, 10 amperes biztosítékokat (ebből három van) nagyobbakra.

Ahogyan nő a házban, lakásban a fogyasztók száma, úgy nyilván az áraméhség is, hiszen nem ritka, hogy mondjuk a mosógép, a tűzhely és például egy klíma akár egyszerre is üzemel. Na, hát ekkor jöhet el az ideje a teljesítménybővítésnek, ami egyébként nem kis macera. Ugyanakkor már vannak olyan vállalkozók - például én is -, akik az ügyintézést is vállalják az ügyfél helyett egy megbízással. A művelet maga így sem olcsó

- mondta a Pénzcentrumnak egy villanyszerelő.

Rengeteg pénzbe kerül

Ha a fentiekkel megvagyunk, a mérőora és a hálózat is megfelel a műszaki feltételeknek, akkor lehet igényelni a szolgáltatónál a bővítést. Az amperbővítésért az adott szolgáltatónak, olvasónk esetében az ELMŰ Hálózat Kft.-nek kell fizetni. Ugyanakkor 32 amper bővítéséig a szabályok szerint az új teljesítmény alanyi jogon jár, tehát az áramszolgáltató felé nincs költsége, kivéve a 7 328 forintos szerelési díjat, melyet utólag fizettet és számláz ki a szolgáltató.

32 amper feletti igény esetén 3 600 Ft+Áfa/amper hálózatfejlesztési díj fizetendő - amelyet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal országosan egységes tarifaként határoz meg.

Tehát olvasónknak elég zsebbenyúlós volt a történet: csak a hálózatfejlesztési díj 154 800 forint volt - áfa nélkül. A szerelési díjjal együtt pedig már több mint 162 ezernél járunk. Mindez úgy jött ki, hogy adott volt a három darab, 10 amperes kismegszakító, amelyet 25-ösökre cseréltetett az illető, hogy a későbbiekben se legyen gond, ha nagyteljesítményű dolgokat venne.

  • Ugye, alapból összesen 30 ampere volt, amit 75-re bővíttetett ki, 45-öt tett volna hozzá.
  • Ugyanakkor 32-ig nem kell hozzájárulást fizetni, csak a maradék 43 amper után - 3600+áfát amperenként.
  • Plusz erre jön a már említett szerelési díj.

És akkor még nem számoltuk bele az előzetes költségeket, amit nem a szolgáltatónak, hanem a szakiknak kell kifizetni: a Pénzcentrum által megkérdezett szerelő azt mondta, például a mérőhely felülvizsgálat és a dokumentáció elkészítése nagyjából 20 ezer forintba kerül, a mért és méretlen fővezetékeket pedig 30 ezer forinttól cserélik, ha kell, "de ez sok mindentől függ". Emellett - ahogy fentebb is említettük - sokan vállalják, hogy megcsinálják az ügyfél helyett az igénybejelentést is, végigjárják a szolgáltatónál a dolgokat. Ezért 15 és 30 ezer forint körüli összegeket szoktak elkérni.

A szerelőpiacon komoly verseny mutatkozik, nagy a szórás az árak tekintetében, így célszerű például az ELMŰ Hálózat Kft. weblapján található listából több szakit is megkeresni, ajánlatot kérni.

Ugyanakkor összességében akár 200-220 ezer forintba is fájhat, ha mondjuk a sütő folyton lecsapja a biztosítékot, amikor megy a mosógép is mellette.

JÓL JÖNNE 800 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: kalkulátorunkban 800 ezres forintos hitelösszeget és 60 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 17 775 forintos törlesztőrészlettel a Raiffeisen nyújtja (THM 13,41%), de nem sokkal marad el ettől a K&H 18 198 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Cetelem, az OTP, valamint a CIB konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Meg fogsz lepődni, meddig nőhetnek még itthon a fizetések
Erdelics Tímea, a LogMeIn új HR igazgatója.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

  Ajánlatunk