Hatalmas újítás a kormányablakokban: mindenkit érint, aki ügyintézne

MTI
2019. december 17. 17:00

Bizalomra épülő, hatékony és gyors közigazgatást szeretne a kormány - mondta a Miniszterelnökség közszolgálatért felelős államtitkára a kormányablakok legújabb mobilapplikációs fejlesztését bemutató keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Tuzson Bence azzal folytatta, hogy a technikai eszközökön túl természetesen jogalkotási eszközökre is szükség van; az a mintegy ezer oldalnyi jogszabálycsomag, amelyet legutóbb az Országgyűlés elé terjesztettek, 88 törvényt érint. Segít abban, hogy hatékony és gyors legyen a közigazgatás, egyfokúvá alakítsák át a rendszerét, és érvényesítsék azt az elvet, hogy a közigazgatásnak nem az államot, hanem az állampolgárt kell szolgálnia.

A Kormányablak nevű alkalmazást az App Store és a Google Play áruházból is ingyenesen le lehet tölteni. Az applikáció térképen jeleníti meg az ország valamennyi kormányablakát, s tájékoztatja a felhasználót arról, hogy az adott ügytípust mennyi idő alatt tudja elintézni a hozzá közel eső kormányablakban. Tuzson Bence a saját mobiltelefonján keresztül ismertette, hogy a sajtótájékoztató időpontjában például egy személyi igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézést a Kossuth térhez legközelebb az Erzsébet téren 10 perc alatt lehetne elintézni, míg ugyanez a Bakáts téri kormányablakban 24 percbe telne.

Azt várjuk ettől az alkalmazástól", hogy segít a magyar embereknek abban, hogy minél gyorsabban tudják intézni az ügyeiket

- mondta az államtitkár. Hozzátette: ez az alkalmazás 1.0-ás verziója, vagyis lesznek további fejlesztéseik is: jövőre meg fogják tudni oldani azt, hogy az alkalmazáson keresztül rögtön sorszámot is lehessen húzni. Így ha a felhasználó bemegy a kormányablakba, a sorszáma rögtön fel is villanna a képernyőn és azonnal megkezdhetné az ügyintézést, mivel a program azt is kiszámolná, hogy mennyi idő alatt jut el a kormányablakba.

Ebben az alkalmazásban szinte minden ügytípust ki lehet választani, például gépjármű-ügyintézések esetén a térkép az ország döntő többségében zöld jelzést mutatott, vagyis ezt az ügytípust 15 percen belül el lehet végezni a legtöbb kormányablakban. A leterheltségtől függően az alkalmazás narancssárga, illetve piros színnel jelölni, ha a várakozási idő hosszabb.

Az alkalmazáson keresztül nem azt látja az állampolgár, hogy hányan várakoznak az adott ügyintézésre előtte, hanem azt, hogy neki mennyi időt kell várnia, hogy sorra kerüljön. Hozzátette: a rendszer figyeli, hogy melyik kormányablakról, milyen ügytípusról van szó, vannak-e foglalt időpontok az adott ügytípusra, hány ügyintéző dolgozik az adott ügytípuson és mennyi az ügyintéző átlagos ügyintézési ideje, majd ennek megfelelően kalkulálja a várakozási időt. Visszamenőlegesen 30 ezer eseten modellezték, hogy mi történt volna, ha az állampolgárok az alkalmazással foglalták volna le az időpontjukat, és az eredmény azt mutatta, hogy az esetek 80 százalékában az alkalmazás által mutatott várakozási idő a 10 perces tűréshatáron belül volt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A további fejlesztések közé sorolta Tuzson Bence, hogy a jövőben ügyet is lehessen az alkalmazáson keresztül intézni.

További újságírói kérdésekre válaszolva ismertette: a rendszer 5 percenként frissíti az adatokat. A mobilapplikációt zömmel saját fejlesztésből valósították meg, mindössze 15 millió forintból. Hozzátette: szeretnék a további fejlesztéseket is gazdaságosan és olcsón megoldani. Jelezte: nincs tudomása arról, hogy más országban lenne ilyen alkalmazás, ezt az applikációt hazai ötlet alapján valósították meg.

Arra a kérdésre, hogy milyen ügyeket lehetne az alkalmazáson keresztül intézni, példaként említette, hogy jelenleg személyi igazolványt csak személyesen lehet intézni. Közölte: a megfelelő azonosítással, ha a fénykép rendelkezésre áll vagy adott esetben magával a mobiltelefonnal is megfelelő minőségű kép készíthető, a kép azonosítása pedig egy korábbi fénykép alapján megoldható, akkor maga a program, a mesterséges intelligencia is meg tudja mondani, hogy ugyanarról a személyről van-e szó. Hozzátette: a banki szolgáltatások területén is vannak ilyen típusú megoldások.

(A borítókép illusztráció. A fotót készítette: MTI Fotó - Kovács Tamás)

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem