15 °C Budapest

Hatalmas a teher most az iskolákon: ezt az áldatlan állapotot sokáig nem fogják bírni

2020. április 3. 09:15

Rengeteg iskola van nyitva a veszélyhelyzet idején is. Szűcs Tamást, a Pedagógusok Demokratikus Szakszerveztének (PDSZ) elnöke most elmondta többek között, hogy miért szükséges az ügyelet azokban az iskolákban, ahol egyébként nincs működő gyerekfelügyelet sem, mégis vállalják a kockázatot a jelenlegi helyzetben.

A PDSZ múlt heti nyílt levelében többek között azt is kérte, töröljék el az intézményvezetők és a helyettesek kötelező ügyeletét. Ugyanis, mint kiderült, a szakszervezet információi szerint körülbelül 300 ügyeletre kijelölt iskola tart jelenleg is nyitva országszerte - írja az Eduline. Szűcs Tamás, a PDSZ elnöke az Eduline-nak elmondta: ezeknél az intézményeknél nagyon alacsony az igénybevétel. Kevés helyen működik ténylegesen gyerekfelügyelet, így az intézmények többsége feleslegesen, ráadásul kockázatot vállalva van nyitva - mondta Szűcs Tamás. Az elnök azt is elmondta, az intézmények rezsikiadásait jellemzően visszafogták, így sok helyen 

üres épületekben fagyoskodnak az iskolaigazgatók, helyettesek.

Mi ennek az oka? A március közepén kiadott kormányrendelet szerint az országban kijelölt intézményeknek kell ellátniuk az ügyeleti működést. A gyakorlat azonban azt mutatja, a most működő intézményekhez képest jóval kevesebb ilyen hely is elég lenne. A PDSZ követeléseire ennek ellenére még nem érkezett még válasz, intézkedés sem történt. A szakszervezet elnöke azt is elmondta, a már említett kijelölt helyszínek sem váltják egymást idővel, vagyis egy adott városban ugyanaz a néhány intézmény tart nyitva a veszélyhelyzet teljes ideje alatt. Ennek értelmében nagy valószínűséggel az ottani dolgozók sem cserélődnek - ez azt jelenti, ugyanazok a dolgozók vannak terhelve (és veszélynek kitéve) az ügyelet teljes működése alatt.

Szűcs Tamás szerint emiatt is fontos lenne az arányosabb teherelosztás, amit a fenntartóknak kellene biztosítaniuk. A fennálló helyzetekre pedig rugalmasan kellene reagálni - tette hozzá. Úgy véli, az ügyelő igazgatók home office-ban is ugyanúgy el tudnák látni a feladataikat, az ügyelet pedig lehetne tervezhető. Működhetne például előzetes igényfelmérés alapján - javasolta az elnök -, így azokba az iskolákba, óvodákba, ahol mégis meg kellene megoldani az ügyeletet, néhány nappal előtte azt jeleznék a szülők, így időben cselekednének az addig otthonról dolgozók is - tette hozzá.

Mi lesz később?

A szakszervezet közleményében azt is jelezte, hogy nem tartják helyesnek, hogy a szülőknek nem kell semmilyen módon igazolniuk, hogy nem képesek ellátni gyermekük felügyeletét. Ez Szűcs Tamás szerint azt is eredményezheti, hogy később - ahogy egyre jobban fáradnak el a családok mentálisan - több gyerek felügyeletét kellene megoldani az iskoláknak, óvodáknak, ezt pedig a jelenlegi szabályok szerint nem vizsgálhatják felül. Így még nagyobb számban, nagyobb kockázatot vállalva lennének az ügyeletes intézményekben - hangsúlyozta.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kérdés már más országokban is felmerült: a brit Iskolaigazgatók Országos Egyesületének (NAHT) elnöke, Paul Whiteman azt mondta: sok kolléga jogosan aggódik a szeretteiért, és érthető módon aggódik a személyes kockázata miatt is. Van azonban, ahol már biztosan nem fognak kinyitni az iskolák ebben a tanévben.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem