7 °C Budapest

Fullon vannak a bölcsik: és nem is lesznek azonnal új férőhelyek

2019. szeptember 1. 10:01

 Akár másfél-két évig tarthat, amíg a bölcsődei férőhelyekről meghirdetett pályázatok nyomán valóban több gyermeket tud fogadni egy-egy intézmény. A bölcsődei ügyek koordinációjáért felelős miniszteri biztos az InfoRádiónak elmondta, hogy már a meghirdetés napján érkeztek jelentkezések a legutóbbi ilyen pályázatra és beszélt arról is, hogy nincs jelentős hiány a bölcsődei nevelők között.

A kedden megnyílt 2,5 milliárd forintos keretösszegű, bölcsődei férőhelybővítésről szóló pályázatra csak Pest megyei önkormányzatok jelentkezhetnek, de a fővárosban is van lehetőség támogatást kérni - hívta fel a figyelmet Kovácsné Bárány Ildikó.

Arra viszont várni kell, hogy valóban több férőhely legyen, ugyanis a megvalósításra 18-24 hónap áll rendelkezésre.

Korábban a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke azt mondta: főleg Pest megyében és Budapesten gyakran nagyon sokat kell várni, hogy a gyermek bekerülhessen egy-egy bölcsődébe. Szűcs Viktória szerint nem eltúlzott az, hogy

már a várandós anya megpróbálja beíratni meg nem született gyerekét a bölcsődébe, mert a várólista egy év is lehet kerülettől, településtől függően.

A kiírás napján kilenc önkormányzat igényelte a férőhelybővítési támogatást - közölte a miniszteri biztos. Erre a célra tavaly is kiírtak pályázatot Pest megyében, amelyre már a második napon a rendelkezési összeg duplájára adtak be jelentkezéseket az önkormányzatok.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke az intézményekben tapasztalható munkaerőhiányról is beszélt. A miniszteri biztos viszont hangsúlyozta, hogy ezen a területen nincs nagy probléma,

a hivatalos adatok szerint az álláshelyek 97,5 százalékát töltötték be.

Az elmúlt négy évben folyamatosan nőtt a kisgyermek-gondozó-nevelő és csecsemő és kisgyermek nevelő képzésben részt vevők száma - tette hozzá Kovácsné Bárány Ildikó.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem