2018. január 17. szerda Antal, Antónia

Fontos telefonszám szűnt meg végleg: ezt már hiába hívod

Január 1-jétől már nem használható a hazai kékszámszolgáltatás a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendelete nyomán. A 40-es számokat használó cégeknek két évük volt áttérni más hívószámokra, és jellemzően a 80-as zöldszámok vagy vezetékes földrajzi számok mellett döntöttek. Az új elérhetőségekről az érintett cégek honlapján érdemes tájékozódni.

A korábban a kékszámok hívásdíjával kapcsolatos, sokasodó fogyasztói panaszok vezettek el oda, hogy az NMHH előírta a szolgáltatás hazai megszüntetését egy 2016-os rendelet kiadásával, a kivezetés pedig a fogyasztók érdekeit képviselve két lépcsőben valósult meg. Erre azért volt szükség, mert a hatályos szabályozás ellenére a hívó és a hívott előfizető között elosztott díjas hívás teljes díját a szolgáltató sokszor a hívóra, vagyis az előfizetőkre hárította, a többfordulós szolgáltatói egyeztetések pedig eredménytelennek bizonyultak.

A 40-es számokat javarészt nagy ügyfélkörrel rendelkező cégek - például közüzemi szolgáltatók, bankok vagy fogyasztási cikkeket gyártó vállalkozások - használták ügyfélszolgálati számként. Az áttérésre rendelkezésre álló két évben ezeket más telefonszámokkal váltották ki, zömében a 80-as zöldszámokkal vagy vezetékes számokkal. A cégek különböző termékein vagy tájékoztatóin előfordulhat, hogy a fogyasztók még találkoznak 40-es hívószámmal, ilyenkor a társaság weboldalán vagy ügyfélszolgálatán érdemes tájékozódni az új elérhetőségről.

A kékszám eredete

A kékszámokat 1997-ben vezették be, hogy az akkori, zömmel vezetékes telefont használók a számot az ország bármely pontjáról ugyanannyiért, a helyi hívás díjáért hívhassák. Ez úgy valósulhatott meg, hogy a helyi és a távhívás díjkülönbözetét a hívott fél fizette. A mobiltelefonálás elterjedésével viszont a helyi hívás fogalma értelmét vesztette, a kékszámok hívásáért a szolgáltatók különböző díjakat számláztak ki, és gyakran a kékszámok hívása többe került, mint bármely más belföldi hívás.

Mindezzel a szolgáltatás éppen a lényegét, a kedvezményes díjú információcsere lehetőségét vesztette el. A telefonálási szokások változása mellett a 40-es számok jelentőségének csökkenéséhez hozzájárult az is, hogy ma már az ügyfélszolgálatok elérhetőségét a cégek sok más módon, így például e-mailben, internetes hívással, közösségi oldalakon keresztül vagy akár chatszolgáltatással is biztosíthatják a hozzájuk fordulók számára, ráadásul ingyenesen.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. De, hogy ne a sötétben tapogatózz, mi is elvégeztünk neked egy példaszámítást: kalkulátorunkban 5 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg. A THM-ek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót a K&H Bank nyújtja (THM 10,66%), de nem sokkal marad el ettől a Sberbank (THM 10,90%) ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni az Cetelem és a Budapest Bank kölcsönét is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

Ezek az országok a világ legnagyobb sörfogyasztói

Ha sörivásról van szó, akkor a csehek verhetetlenek. Egy új tanulmány azt vizsgálta, hogy az egyes országokban mennyi sört fogyasztottak az emberek fejenként 2017 folyamán. Tavaly egy átlagos cseh 137,38...
 

Fogadjunk, hogy eddig te sem így használtad az alufóliát

A konyha a mindennapi életünk része, sokan mégis esve-kelve mozognak benne. Úgyhogy senkinek sem árthat egy kis felokosítás. Az alufólia például csodákra képes, de azért a bikinis sütemények is megérnek...
NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

01.18-01.24
Országos

Spar

01.18-01.24
Országos

Auchan

01.18-01.24
Országos

Interspar

01.11-01.17
Budapest

Spar

01.11-01.17
Országos

Aldi

01.11-01.17
Országos

Auchan

01.11-01.17
Országos

Tesco

01.11-01.17
Országos

  Ajánlatunk