7 °C Budapest

Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást keres? Egyre több helyről választhat! (x)

Pénzcentrum
2021. március 8. 05:00

A kiszámítható feltételeket kínáló konstrukciók az otthonbiztosítások terén is egyre nagyobb teret nyernek, ugyanis immár 6 szolgáltató biztosítási termékei közül választhatunk, ha Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítást (MFO) keresünk. Miért éri meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által minősített terméket választani az otthonbiztosítások piacán? Ismerjük meg a részleteket!

Új taggal bővült a fogyasztóbarát termékcsoport

A Magyar Nemzeti Bank 2017-ben elsőként a lakáshitelek piacán vezette be a fogyasztóbarát minősítését. A kritérium-rendszer létrehozásával az MNB célja a piaci verseny élénkítése mellett az volt, hogy szélesebb körben elérhető, áttekinthető feltételrendszerű, a hitelfelvétel minden részletében a lakosság igényeihez igazított, kedvező kamatozású kölcsönök kerüljenek a kereskedelmi bankok kínálatába. A program népszerűségét tapasztalva a jegybank a minősítés kiterjesztése mellett döntött, tavaly óta már otthonbiztosításokkal, az idei évtől pedig személyi kölcsönökkel is pályázhatnak az intézmények, hogy a jegybanki garanciával ellátott termékeiket kínálhassák az ügyfeleknek.

A minősített hitelek és biztosítások közös ismertetőjegyei az egységes minimum feltételeknek történő megfelelés, az összehasonlíthatóság, a gyors és ügyfélbarát kiszolgálás, a biztonság, valamint az egyszerű és a lehető legtöbb ponton folytatható digitális ügyintézés.

A minősített otthonbiztosítások előnyei

Az immár hatodik biztosítónál engedélyezett és a piaci szereplők széles körénél jelenleg is fejlesztés alatt álló Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások a legkedvezőbb feltételekkel rendelkező lakásbiztosítási termékek közé tartoznak. Az MFO alapcsomagja elemi károkra, s egyéb, a háztartásokat alapvetően veszélyeztető, tipikus kockázatokra nyújt fedezetet fölösleges többletszolgáltatások és kiadások nélkül. Az alapcsomaggal kapcsolatos káresemények tartalmát, beleértve a szűkített kizárásokat és mentesüléseket, az MNB egységesen és kötelezően megszabta minden minősítést elnyerő biztosító számára. Ennek tartalmaznia kell a piacon szokásos valamennyi környezeti csapás és külső okra visszavezethető 15 alapkockázatot (pl. tűz, vihar, villámcsapás stb.) és ezen túl 5 olyan kockázatot, melyek általában csak kiegészítőként érhetők el, de gyakori káresemények, mint például vízkár (elfolyt víz is), betöréses lopás, rongálás, vagy üvegtörés.
Az alapcsomag mellé az ügyfelek - igényeik szerint - elnevezésükben sztenderdizált, illetve esetlegesen további kiegészítő fedezeteket is választhatnak, együttkötési kényszer nélkül. Ezzel elkerülik, hogy számukra lényegtelen biztosítási fedezetekre is díjat fizessenek.

A minősített biztosítási termékek egyik fő előnye, hogy az ügyfelek számára könnyebben összehasonlítható, magas szolgáltatási színvonalú termékek kerülnek a piacra, melyek további kiegészítő biztosításokkal személyre szabhatók, ezzel az igényeknek legmegfelelőbb konstrukciót választhatnak a fogyasztók.

Az MFO egyszerűsíti a termékkel kapcsolatos ügyintézést, így csökken annak átfutási ideje. Az ügyfelek a biztosítóval teljes mértékben digitálisan kommunikálhatnak a tájékoztatások kérésétől, a nyilatkozatok kárrendezési dokumentumok beadásán át egészen a szerződés felmondásáig vagy módosításáig. A papírmentes kommunikáció segíti a zöld célok megvalósulását is.

A jegybank minősített termékeinél általános elvárásként megmutatkozó gyorsaság a biztosításoknál is fontos kritérium. Káresemény esetén az ügyfélbejelentés után a biztosítónak 2 munkanapon belül fel kell vennie a kapcsolatot az ügyféllel és a kárrendezés időtartama 100 ezer forint alatti kifizetési összegnél maximum 5, e fölött legfeljebb 10 munkanap lehet. Ezenfelül, az ügyfél egzisztenciális helyzetét fenyegető károk esetén a biztosítók rendkívüli kárfelmérési és kárrendezési eljárást is alkalmaznak.

Az MNB politikája és intézkedései során kiemelt célként tűzte ki a pénzügyi tudatosság ösztönzését, így támogatja a lakosságot abban is, hogy ne csak évente, hanem gyakrabban vizsgálja felül otthonbiztosítását és szükség esetén akár leváltsa egy számára kedvezőbb konstrukcióra. Annak érdekében, hogy az ügyfelek mindenkor a számunkra legelőnyösebb MFO konstrukciót választhassák, igényük esetén bármelyik negyedévben felmondhatják - 30 napos felmondási idővel - a meglévő MFO szerződésüket.

Kalkuláljon és váltson most!

A jegybank elsődleges célja a fogyasztóbarát minősítéssel, hogy az ügyfelek a pénzükért minden esetben magas színvonalú szolgáltatást kapjanak. A Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások bevezetése egyértelműen a piac élénkülését eredményezte, és minden jel arra mutat, hogy a továbbiakban ezek adhatják az új értékesítések jelentős részét.

A biztosítók ajánlatainak átláthatóságát az MNB hamarosan induló összehasonlító oldalával fogja segíteni, amelyen keresztül könnyedén összevethetjük majd a költségeket és feltételeket, rangsorolva a számunkra legkedvezőbbeket. Nem érdemes sokáig várni, biztosítsa az otthonának legjobb ajánlatot még ma!

 

 

 

(x)

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem