Figyelmeztet a katasztrófavédelem: pár ezer forintból meg lehet előzni a tragédiát

2020. november 23. 16:26

A hétvégén ötvenhét lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat, két emberen már nem lehetett segíteni, többen pedig füstmérgezést szenvedtek. A mostanihoz hasonló tragikus esetek füstérzékelő használatával megelőzhetőek lennének.

Vasárnap este fél 8 körül Pécsett, a Torda utcában egy társasház első emeleti lakása gyulladt ki. A pécsi tűzoltók három autóval néhány percen belül a helyszínre értek, elzárták a közműveket és hét embert kikísértek a társasházból. A tűz oltása közben egy holttestet találtak. A tűz a társasház többi lakását nem érintette, a közművek visszakapcsolása után a lakók hazatérhettek.

Sárváron hétfőn reggel 7 órakor a Dózsa György utcába riasztották a tűzoltókat, mert az ingatlan lakója két napja nem adott életjelet magáról. A szobában a tűzoltók egy elhunyt embert találtak, az ágyon és az ajtón égésnyomok voltak. A katasztrófavédelem mindkét haláleset helyszínén tűzvizsgálatot tart a tűz keletkezési helyének, okának és pontos idejének kiderítése érdekében.

Egy néhány ezer forintos füstérzékelő 85 decibellel sípol, ha füstöt észlel, így még a tűz kialakulásakor esély van azt megfékezni, ezzel emberi életet és anyagi javakat lehet megmenteni. Nemcsak haláleset nem következett be, hanem füstmérgezést sem szenvedett senki, de még nagyobb tűz sem keletkezett azokban a lakásokban, házakban, ahol volt füstérzékelő. Mindenképpen érdemes egy ilyen életmentő eszközt vásárolni, és a szoba közepén a plafonra szerelni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm