6 °C Budapest

Felmérték a középsulisokat: így növelnék a mérnökök és informatikusok bázisát

2019. március 1. 13:00

Lezárult a mérnök-és informatikai szakember utánpótlás biztosítása érdekében kezdeményezett országos kompetenciamérés első szakasza a középiskolás fiatalok körében végeztek.

MTMI azaz matematikai, természettudományos, műszaki és informatikai kompetenciákat mértek a program végrehajtása során, összesen 1025 gyerek vett részt a méréseken az elmúlt hónapokban. A kiválasztott iskolákban, a 10-12. osztályos diákok készségeit, képességeit vizsgálták meg az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség szakemberei. Ezek alapján a résztvevő tanulók, illetve szüleik kaptak képet a meglévő kompetenciáikról, illetve a különböző erősségeikről, amelyekre alapozva érdemes lehet az informatikai irányba orientálódniuk.

A Szövetség tagvállalatai számára kulcskérdés, hogy a hazai mérnök-és informatikai szakemberek következő generációja olyan tudással lépjen ki a munkaerőpiacra, amelyre építve a jövőben is megvalósíthatóak az újabb értékteremtő beruházások, a legmodernebb technológiákat meghonosító fejlesztések az országban. A kompetenciamérési programunk pontosan arra fókuszál, hogy beazonosítsa azokat a műszaki érdeklődésű középiskolásokat, akikből megfelelő tehetséggondozás mellett kinevelhető a sikeres, kreatív magyar informatikusok és mérnökök újabb nemzedéke.

- fejtette ki Jakab Roland, a szövetség alelnöke. A mérések során a Vienna Test System segítségével vizsgálták a fiatalok logikai gondolkodását, hogy mennyire képesek egy első látásra zavaros halmazban rendszert találni, továbbá figyelték a monotóniatűrési jellemzőiket időnyomás alatt, valamint tervezési képességeiket és személyiségjegyeiket is felmérték. Mindezeket valós és aktuális elvárás listára alapozva.

A program 2019. márciusában folytatódik, több ezer diáknak segítséget kínálva. A mérések visszajelzéseinek köszönhetően ugyanis a leendő mérnökök és informatikusok bázisa növelhető, miután azok eredményei, illetve a pozitív megerősítések révén egyre több szülő veheti majd számításba a műszaki szakirányokat pályaválasztáskor. A kompetenciamérésre alapozva egyéni tehetségmenedzsment programok alakíthatóak ki az oktatási intézményekben, amelyek során a szakemberek által javasolt, és a vállalatok részéről igényként meghatározott készségek, illetve képességek fejlesztése valósulhat meg gyakorlatorientált módszertanok kidolgozásával. 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem