14 °C Budapest

Felejtsd el az evés utáni fogmosást: tönkre teszi a fogadat

2016. október 21. 19:05

A savas ételek és italok károsítják a fogainkat, főleg, ha közvetlenül az étkezés után fogat mosunk. A legjobb, ha étkezés után cukormentes rágógumit fogyasztunk, így fél- egy óra alatt visszaszilárdul a fogzománcunk - tanácsolta Vági Zsolt dietetikus.

"A nyugati étrend nem fogzománc-barát, mert az ételeknek, és különösen az italoknak a pH-értéke nagyon savas. A fogzománc érzékeny ezekre a pH-változásokra, és a fogzománc külső rétege felpuhulhat, ami pedig mechanikai hatásokra károsodik - például a fogmosásra is" - mondta a dietetikus.

Ráadásul a nyugati étrendben az egyszerű szénhidrátok plakkokat képeznek a fogakon, a szájüregben lévő baktériumok pedig ezeket a plakkokat elkezdik megemészteni. Ennek hatására úgynevezett plakksav termelődik, ami szintén a pH-t a savas irányba tolja el. Ez pedig a fogzománcnak szintén nem kedvez. A dietetikus szerint, a legkárosabbak a szénsavas üdítőitalok, és e tekintetben lényegtelen, hogy light vagy cukros üdítőital -, de az energiaitalok, sportitalok szintén savas kémhatásúak, és különböző szörpök, cukorkák, nyalókák is károsak.

Vannak olyan élelmiszerek, amelyek alapvetően tartalmaznak savakat, például esetsavat, almasavat, citromsavat, de ide tartozik az aszkorbinsav is, és egyéb szerves gyümölcsszavak, amik a fogzománcot puhítják" 

- mondta a dietetikus.

"Ezért közvetlenül ezen élelmiszerek, italok fogyasztása után ne mossunk fogat, hanem minél előbb állítsuk vissza a száj pH-értékét az optimális tartományba. A legegyszerűbb módja a cukormentes rágógumi fogyasztása étkezés után. Fél-egy óra alatt teljesen visszaszilárdul a fogzománc" - figyelmeztetett a szakember.
Elmondta, hogy a rágógumi rágásakor nem éri a fogakat olyan kemény, mechanikai hatás, mint fogmosásnál, és a termelődő nyál is segíti lemosni a plakkokat, és lehetővé teszi azt, hogy azok ne rakódjanak rá a fogzománcra.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem