Ezért megy rá a magyar melósok inge, gatyája a városi életre

2017. június 16. 15:00

A legszegényebb réteg van kiszolgáltatva leginkább a jelenlegi, szabályozatlan bérlakáspiaci körülményeknek, a több százezer embert érintő helyzet pedig teljes régiók leszakadásához, sőt törvényen kívüli állapothoz is vezet - derült ki az ingatlanjogászokat és kutatókat tömörítő kerekasztal beszélgetésen, amelyet a Habitat for Humanity Magyarország tartott a napokban.

Lakhatási és jogi szakértők bevonásával zajlott tegnap az a beszélgetés, amit a Habitat for Humanity Magyarország a több mint félmillió embernek otthont adó albérletekről, illetve a hazai lakáspiaci helyzetről rendeztek a budapesti Impact Hub-ban. A rendezvényen többek közt arról is szó esett, hogy a hazai albérletek drágák és nem biztosítanak hosszú távú lakhatást a bérlők számára.

A hazai bérlakásszektor súlyos problémákkal küzd, amelyek több mint 600 000 ember lakhatását érintik Magyarországon. A néhány év alatt másfél-kétszeresére emelkedett albérletárak és a megfelelő jogi védőháló hiánya kiszolgáltatottá teszi a bérlőket, de a lakástulajdonosok helyzete sem ideális

- mondta el megnyitó beszédében Szegfalvi Zsolt a Habitat for Humanity ügyvezető igazgatója, majd hozzátette, hogy a kormány jelentős összegekkel támogatja a saját tulajdonú - főleg újépítésű - lakások vásárlását, miközben ez a lakhatási forma nagyon sokak számára a támogatások ellenére sem elérhető. Úgy gondolta, hogy a bérlakásszektor problémái és ezek megoldási lehetőségei nem kapnak a jelentőségüknek megfelelő figyelmet a kormány részéről, ami komoly társadalmi és gazdasági következményekkel jár.

Elavult lakástörvény, kaotikus bérlakásszektor

A hazai Lakástörvény 1993-ban lépett érvénybe és annak ellenére, hogy már a rendszerváltás után született, sajnos nem ad válaszokat a mai piacgazdasági viszonyokra. Alapvetően a Lakástörvény a Polgári törvénykönyvet egészíti ki. A Polgári törvénykönyv részleteiben nem tudja szabályozni a lakhatás jogi helyzetét, hiszen az erőegyensúlyból indul ki. Ezzel szemben a kiadó és a bérlő viszonya nem egyensúlyi. A bérbeadó jogait legtöbb esetben, például egy felmondás során nem szükséges annyira védeni, mint a bérlőét

 - összegezte a hazai helyzetet Dr. Babus Gábor, a Baker&McKenzie ügyvédi iroda ingatlanjogásza

Az 1990-es évek óta nincs itthon egységes lakáskoncepció, illetve lakhatáshoz rendelt minisztérium 

- ismertette a helyzetet Jelinek Csaba, az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont városkutatója.

A devizaválság és a külföldi diákok is hozzájárulnak az áremelkedéshez

Itthon még régiósan is nagy arányú azoknak a piaci bérlakásban bérlőknek az aránya, akik jövedelmük több mint 40%-át költik lakhatásra.

Ausztriában ez az arány csupán 15% körüli- mondta el a rendezvényen Kováts Bence, a Habitat for Humanity Magyarország kutatója. 

Az MTA kutatója szerint az áremelkedés egyrészt keresleti tényezőkkel, az Airbnb elterjedésével, illetve turizmussal magyarázható, de ide tartozik a külföldi diákok megjelenése a piacon, akik a hazai egyetemeken folytatott tanulmányaik alatt élnek Budapesten, illetve a vidéki nagyvárosokban. Fontos tényezők még a deviza válságban lakhatásukat vesztett emberek, akik bérlőként szintén nagy arányban vennének ki lakásokat. A kínálati tényezők között fontos látni, hogy a válság miatt az elmúlt évtizedekben nem volt rá példa, hogy ennyire kevés lakás épüljön Magyarországon, mint 2008-tól napjainkig. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezek a keresleti és kínálati tényezők vezettek oda, hogy Budapesten kétszeresére, vidéken pedig másfélszeresére emelkedtek az albérletárak az elmúlt években.

Ezért nem jelentenek megoldást az önkormányzati bérlakások

Napjainkban 3% önkormányzati tulajdonú bérlakás van a piacon, ami országosan 123 ezer, Budapesten pedig 44 ezer bérlakást jelent. Ezek azonban jórészt nagyon rossz állapotú ingatlanok, amelyek felújítását nem engedhetik meg maguknak az önkormányzatok. Ehelyett általában két stratégia mentén hasznosítják őket. Az egyik lehetőség a lakóépületek lakhatatlanná nyilvánítása, lebontása, majd a terület hasznosítása, illetve megoldás még a lakások eladása. Azon kevés esetben, amikor pedig kiadásra kerülnek, akkor sajnos sokszor hallani, hogy nem a szegények, hanem a hatalomhoz közel állók részesülnek a jobb állapotú lakásokból, egészítette ki Jelinek Csaba. 

A kialakult helyzet uzsorások hálójába hajtja a legszegényebbeket

A jelenlegi helyzet más országokkal összehasonlítva egy rugalmatlan munkaerőpiacot eredményez. Egy példán keresztül bemutatva a helyzetet: ha valaki Miskolcon elveszti a munkáját, de Sopronban lenne lehetősége dolgozni, az a lakhatási helyzetből adódóan sokkal nehezebben megugorható léc, mint más országokban. A magyar lakosság kilencven százaléka magántulajdonban lakik, amitől nagyon nehéz megválni. Ebből adódik az is, hogy a térbeli egyenlőtlenségek erősödnek, teljes régiók szakadnak le például Kelet-Magyarországon. A lakásárak, illetve albérletárak pedig erre a helyzetre erősítenek rá, ördögi kört teremtve, amiből egyelőre nincs kiút.

- mondta el Jelinek Csaba

A kutató szerint a lakáshierarchia alján pedig a kialakult helyzetből adódóan megjelenik a lakásuzsora. A legszegényebb rétegeknek 20-40 ezer forintokért adnak ki lakhatási célra erre teljesen alkalmatlan zugokat, sokszor összekapcsolva a kiadást az uzsorakamattal is. Ebből is látszik, hogy a jelenlegi albérletpiaci helyzet, olyan társadalmi és térbeli szituációkat teremt, amelyekkel az önkormányzatok nem tudnak mit kezdeni. A helyzet az, hogy elindulunk egy szűknek tűnő problémából, vagyis az albérletpiac szabályozatlanságából, és oda jutunk, hogy elkezdenek termelődni olyan városi terek, ahol az állam már nem tud jelen lenni és rengeteg olyan probléma lesz, amit később nagyon nehéz megoldani. Az ilyen régiókba, helyzetekbe születő gyermekek sorsa pedig megpecsételődik.

A fenti helyzet megoldására indította a Habitat for Humanity Magyarország a #feketelakas kampányát. Az online elérhető petíció három irányelv mentén javasol megoldást a hazai bérlakáshelyzet problémáira. A lakásbérlők és -kiadók nagyobb biztonságát jogaik és kötelességeik pontos törvényi meghatározásával, a viták rendezésének megfizethetővé, gyorssá és hatékonnyá tételével, a felek jobb tájékoztatásával, valamint az ügyletek legális keretekbe foglalásának ösztönzésével biztosítaná. Új adózási szabályokkal javítaná az albérletek megfizethetőségét. A lakhatási szempontból legmegfizethetetlenebb nagyvárosokban a hosszú távú (minimum 3 éves), alacsony árú lakáskiadást adómentessé tenné a kiadók számára, ezzel ösztönözve a tulajdonosokat az ilyen jellegű kiadásra. A szervezet további megoldási javaslata a nonprofit lakástársaságok létrehozása. A nonprofit lakástársaságok, lakásszövetkezetek a tervezet szerint a piacról kiszorulóknak jelentenének megfizethető alternatívát.

A szervezet arra kéri a kormányt, hogy ezeket a szervezeteket az állam segítse támogatásokkal, kedvezményes hosszú lejáratú hitelekkel, építési telkekkel, használaton kívüli ingatlanokkal és adókedvezménnyel.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm