21 °C Budapest

Ezek az első lépések: még segíthet is a járvány az életmódváltásban

2020. június 2. 15:59

 világjárvány miatt sajnos egy időre biztosan el kell engednünk több környezetkímélő szokásunkat. Mivel a higiénia lett a prioritás, egyelőre nem térhetünk vissza oda, hogy mindenhol kerüljük a műanyag csomagolást, textil zsebkendőt használjunk vagy éppen saját pohárba kérjük az elviteles kávét. Aggodalomra azonban semmi ok, hiszen van több olyan gyakorlat, amihez ebben az időszakban is ragaszkodhatunk.

Az elengedett dolgok helyett alternatív megoldásokat is kereshetünk, például néhány kattintással fák ültetéséhez is hozzájárulhatunk. Akiben pedig a járványhelyzet alatt érett meg az igény az életmódváltás iránt, az is belevághat most néhány apróbb változtatással. Egyes zöld törekvések a biztonságunkat és egészségünket is szolgálják, ezért különösen jól jönnek a jelenlegi helyzetben. Ehhez szolgál most néhány tanáccsal a Vatera.

1. Bringázás

A járványhelyzet alatt több helyen hoztak olyan intézkedéseket, amelyekkel a biciklis közlekedést könnyítik meg és ösztönzik. Ezek egy része még most is érvényben van, ezért kézenfekvő a biciklit választani a környezetszennyező autó vagy a zsúfoltabb tömegközlekedés helyett. Az sem utolsó szempont, hogy az immunrendszerünket is erősíti a mozgás. Ha pedig még csak most szeretnénk kipróbálni, nekünk való-e a biciklizés, az online piactereken gyorsan beszerezhetjük az első kerékpárunkat.

2. Kertészkedés

Akár nagyobb kerttel, akár kisebb erkéllyel, akár csak ablakpárkánnyal, vagy ablak alatti kisasztallal rendelkezünk, mindenképpen érdemes utánanézni, milyen zöldséget, gyümölcsöt vagy fűszernövényt termeszthetnénk otthon. Ezzel csökkenthetjük az ökológiai lábnyomunkat, ráadásul pontosan tudjuk, hogy milyen vegyszerek (nem) kerülnek a tányérunkra a házilag nevelt növényekről.

3. Főzés otthon

Azzal is kímélhetjük a környezetünket, ha nem rendeljük az ételt, hanem magunk készítjük el, amikor csak tudjuk. Akinek már a kisujjában van a szakácstudomány, az azzal fokozhatja a "zöldséget", hogy okosan és kreatívan gazdálkodik a maradékokkal, és bizonyos időközönként, például hetente tart húsmentes napokat. Az egészségesebb étkezéssel az immunrendszerünket is erősítjük, ami kiemelten fontos ebben az időszakban.

4. Rezsicsökkentés

Ugyan már lazultak a korlátozások, mégis óvatosabban szervezünk programokat, és kevesebbet mozdulunk ki. Érthető, hogy magasabb a rezsiköltség és több áramot, gázt és vizet fogyasztunk. Így is odafigyelhetünk azonban olyan apróságokra, hogy még ha többet is mosunk kezet, zárjuk el a vizet, amíg szappanozunk és használjunk fogmosópoharat.

A tévének sem kell folyamatosan mennie, csak hogy szóljon valami a háttérben, és az is csupán pár mozdulatba telik, hogy áramtalanítsuk a nem használt eszközöket, és kihúzzuk a telefontöltő csatlakozóját a konnektorból, ha épp nincs rá szükség.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

5. Csomagolás nélkül

Most sokkal kevesebb esetben tehetjük meg, hogy csomagolásmentesen vásároljunk, mégis javíthatunk a helyzeten. Ha csak lehet, olyan árut helyezzünk a kosarunkba, amit papírba, fémbe vagy üvegbe csomagoltak. Ha pedig mindenképpen műanyaggal van dolgunk, ügyeljünk arra, hogy a megfelelő módon megtisztítva a szelektív hulladékgyűjtőbe kerüljön.

6. Vásárlás okosan

A környezettudatos életmód egyik alappilére, hogy nem veszünk olyat, amire valójában nincs szükségünk. Ezen felül figyelembe vehetünk olyan szempontokat is, hogy ha tartós áruról van szó, és helyünk is van a tárolásra, akkor nyugodtan választhatjuk a nagyobb kiszerelést. Így az ár és a csomagolás is gazdaságosabb lesz, ráadásul kevesebbszer kell boltba, vagyis közösségbe mennünk a beszerzés miatt. Ugyanakkor ne essünk át a ló túloldalára sem, és ne halmozzunk fel ész nélkül!

7. Le a felesleggel

Aki már megszokta, hogy minden vásárlásnál végiggondolja, valóban kell-e neki az adott áru, az egy idő után óhatatlanul elkezdi ezzel a szemlélettel megvizsgálni a meglévő dolgait is. Tényleg kell minden? Könnyebb lesz a lelkünk, ha nem vesznek körül minket felesleges tárgyak, amelyek rég elfelejtett tervekre emlékeztetnek bennünket. Ráadásul plusz bevételhez is juthatunk, ha ezeknek holmiknak új gazdát keresünk.

8. Szépség(ápolás)

A koronavírus előtt egyre többen vágtak bele abba, hogy otthon készítik a kozmetikumokat és a tisztítószereiket. Azt azonban most sokan feladták, hogy a takarításhoz és fertőtlenítéshez használt szereket maguk állítsák elő, és inkább a kész terméket tartják biztonságosnak. Egyes kozmetikumokat, például dezodort és fogkrémet viszont továbbra is viszonylag egyszerűen és gyorsan elkészíthetünk otthon is.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem