2019. december 14. szombat Szilárda

Ezek a magyarok aztán nem viccelnek a szomszédjaikkal: megéri nekik?


Az emberek kétharmada egyáltalán nem zárkózik el attól, hogy kölcsönadjon a szomszédjának. A többség leginkább néhány ezer forintos tárgyakat bíz rá a közelben lakókra, de szép számmal akadnak olyanok, akik milliós értékű eszközöket is odaadnak - derült ki egy friss kutatásból.

        

A motorosfűrésztől a tetőcsomagtartón át a sífelszerelésig számos olyan terméket megveszünk, ami egyszeri használat utána akár évekig porosodik a tárolóban. Kis körültekintéssel, ismeretségünk adta lehetőségeket kihasználva akár jelentősen csökkenthetjük kiadásainkat, hiszen számos eszközt kérhetünk, s adhatunk kölcsön - derült ki Miutcánk felméréséből. A megkérdezettek több mint 80 százaléka minden további nélkül ad kölcsön rokonainak vagy barátainak. A válaszadók kétharmada pedig nem zárkózik el az elől sem, hogy szomszédjaira is rábízza értékeit. 

A leggyakrabban könyveket, újságokat adnak és kérnek kölcsön az emberek, a szerszámok, kerti szerszámok állnak a második helyen, amit az élelmiszerek követnek. Miközben alig 9 százalék nem ad kölcsön soha semmit, addig közel 23 százalék mondta azt, hogy soha nem kérne kölcsön. A válaszadók 40 százalék viszonylag gyakorta, havi rendszerességgel ad kölcsön, míg harmada körülbelül évente adja erre a fejét. A többiek jellemzően alkalmi esetekről számoltak be. 

A kölcsönadás és -kérés jelentőségét a fogyasztói társadalmakban egyszerűen minimálisra csökkentik, holott ennek a fenntartható fejlődésben hatalmas szerepe lenne. Különösen igaz ez a sűrűn lakott városokra, ahol egészen elképesztő ki nem használt kapacitás halmozódott, halmozódik fel. Elég Alex Steffen jövőkutató elektromos fúrókkal kapcsolatos kijelentését alapul venni. Előadásaiban hangsúlyozza, hogy egy ilyen készülék egész életében csupán 6-20 percet van működésben. Ha csak azokat a lehetőségeket kihasználjuk, amelyek a közvetlen közelünkben vannak, akkor számottevően mérsékelhetjük a környezeti terhelésünket, s rövidtávon nem mellékesen a kiadásainkat is

- fejtette ki Szabó Dávid, a Miutcánk társalapítója. Az alkalmazáson belül ebből pedig bőven akad. A platform használói mostanra 80 ezer olyan eszközt osztottak meg egymás között, amelyeket hajlandóak kölcsönadni másoknak. Ezek között létra, porszívó, fúró, botmixer a legnépszerűbb, de egyebek között szép számmal akad láncfűrész vagy fűnyíró is.   

Ráadásul az sem lehet mondani, hogy az emberek csak apróságokat hajlandóak átadni ismerőseiknek, bár azért ez a leginkább jellemző. Amíg a kutatásban résztvevők harmada pár ezer forintos érték alatti eszközt hajlandó kölcsön adni, addig a válaszadók 36 százaléka 10 ezer forintos, 22 százaléka pedig akár 100 ezer forintos eszközt is kész rábízni ismerősére. 

A megkérdezettek 3 százaléka milliós értékben szabott határt kölcsönadáskor, 4 százaléka pedig az ennél a drágább eszközeit is hajlandó mással megosztani. Mindez azt mutatja, hogy megosztáson alapuló vállalkozások számára valóban van lehetőség a fejlődésre. Már csak azért is, mert ha kölcsönkérésről van szó, akkor az emberek kifejezetten mobilnak mondják magukat. Több mint harmaduk a város bármely pontjára hajlandó elmenni, ha a kívánt eszközt a rendelkezésére bocsátják, további közel 30 százalék pedig a kerületen belül "mozgósítható". A többiek csak a szomszédhoz vagy az utcájukon belül hajlandóak elmenni egy-egy tárgyért.

KIHÚZNA A BAJBÓL 500 EZER FORINT?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Mutatunk egy konkrét példát: kalkulátorunkban 500 ezer forintos hitelösszeget, és 48 hónapos futamidőt adtunk meg. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 12 178 forintos törlesztőrészlettel a CIB nyújtja (THM 8,17 %), de nem sokkal marad el ettől a K&H 13 411 forintos törlesztőt (THM 13,79%) ígérő ajánlata sem. Emellett érdemes még megemlíteni a Budapest Bank és az Oney konstrukcióját is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

CBA

12.19-12.31
Országos

CBA

12.19-12.31
Országos

Kika

12.13-12.15
Országos

Spar

12.12-12.18
Országos

Interspar

12.12-12.18
Országos

Auchan

12.12-12.18
Országos

Tesco

12.12-12.18
Országos

Lidl

12.12-12.18
Országos

  Ajánlatunk