7 °C Budapest

Ezek a legszebb házak most Magyarországon + képek

Pénzcentrum
2013. október 10. 05:37

Egy Balaton-felvidéki nyaraló és egy kővágószőlősi weekend-ház nyerte idén a 2013-as "Év háza" pályázat különdíjait. Nézd meg, ezúttal miért ezeket az alkotásokat választotta a szakma.

A napokban megjelent, "Ez a luxusvilla lett az Év Háza + képek" c. cikkünkben bemutattuk azt a Sóskúton található családi házat, amelyet idén a legjobbnak ítélt a szakmai zsűri. Mint azt a díjátadón elmondták, a nyertes pályamű formavilága, alaprajzi elrendezése a paraszti építészet tömörségét, tisztaságát idézi, amely a magas szintű megvalósítással párosult. Ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni a pályázat többi indulója mellett sem. Idén ugyanis 32 épület került az évről évre változó összetételű elismert szakemberekből álló zsűri asztalára. Ezúttal a Magyar Építész Kamara (MÉK), illetve a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) különdíjazottjait vettük górcső alá.

Év háza 2013 MÉK különdíj: nyaraló Szigligeten
(Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva, Móser Balázs)

"Hagyomány és korszerűség ötvözete" - így jellemezhető tömören a Balaton-felvidéki nyaraló építészeti értékeinek összefoglalása. Az épület tájba illesztése, léptéke és tömege a régi korok tradicionális tudását, mintáit követi, míg szerkezetében, anyaghasználatában, plasztikájában és fénnyel való telítettségében a mai világ életérzését adja. Mesteri munka, amely mintaként szolgálhat arra, hogyan kell a táji környezetben viselkedni, tanulva az elődöktől és erre építve újat, mait alkotni" - méltatta az alkotást Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke.


Év háza 2013 MÉSZ különdíj: hétvégi ház Kővágószőlősön
(Borsos Ágnes, Bachman Zoltán)

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

"Borsos Ágnes, a Junior Prima Díj friss tulajdonosa, a kővágószőlősi weekend-ház társalkotójával, Dr. Bachman Zoltán Kossuth-díjas tervezővel merész vállalkozásba fogtak. Az építészek költői párbeszédet kezdeményeztek a tájba illesztés hagyományos és modern építészeti eszközeinek formai és tartalmi elemeivel. A végletekig absztrahált kortárs gondolati és formai vágyat az archaikus képlet egymásba-születés morfózisában, szinte annak keletkező pillanatában szemlélik, és emelik térbe sajátos őszinteséggel a gyökerekbe még-még megkapaszkodó XXI. századi létformát. Az egyedi kísérletező szuggesztív hatás képes mai, múltbéli és még ki nem mondott gondolatokat azonos időben közölni. A finom eleganciával lehelet könnyedén megtestesülő alkotás a pályázati mezőny legizgalmasabb jelensége"- értékelte az ikonikus épületet Ferencz Marcel, Ybl díjas építész.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem