6 °C Budapest

Ez jön, miután kiürül a családi kassza: minden negyedik család érintett

2017. szeptember 7. 14:00

Gazdaságilag és emocionálisan is túlterhelik magukat a szülők - derül ki egy friss kutatásból. Sokan mondanak le nyaralásról, lakásfelújításról azért, hogy gyerekeiket megfelelő körülmények között tudják beiskoláztatni.

Szeptemberben megkezdődött az iskola szezon, ám a már jól ismert gazdasági nyomás mellett egyre több szülőnek kell szembesülnie emocionális elgyötörtséggel is - derül ki egy friss, brit kutatásból. A megkérdezettek kétharmada szorong és 23 százalékuk állandó kimerültségre panaszkodik. Sokan harcot vívnak saját gyerekeikkel, hogy rávegyék őket a délutáni vagy hétvégi tanulásra. Ez pedig

könnyen kimerítheti a szülők kapacitását, ami hamar odáig fajulhat, hogy a családban elszaporodnak a veszekedések.

Az érzelmi kimerültség persze szorosan összefügg az anyagi helyzettel. A szülőknek ugyanis rengeteg téren helyt kell állniuk azért, hogy a legjobb lehetőséget biztosíthassák gyermekeik számára. Vannak, akik magánoktatókat fogadnak azért, hogy növelni tudják gyerekeik esélyeit a kiszemelt középiskolába vagy egyetemre való bejutás kapcsán.

Sokan költenek plusz pénzt különórák és sporttevékenységek finanszírozására, és sokan vannak azok is, akik kisebb lakást vagy házat bérelnek a költségek csökkentése érdekében, valamint seregnyien mondanak le a jól megérdemelt pihenésről és vetik el teljesen egészében a nyaralás gondolatát. Szomorú adat, de kilencből egy szülőpáros anyagi okokra hivatkozva teljesen búcsút int a további gyermekvállalás lehetőségétől is. 

Látható, hogy a felmerülő költségek rendkívül jelentősek, így azok könnyedén szétfeszíthetik a családi kassza kereteit. Ezért négy szülőpárosból egy hitelkártyával finanszírozza többlet kiadásait, mások teljes megtakarításaikat fordítják erre a célra és vannak olyanok is, akik családtagjaiktól kérnek segítséget a nehéz időkben - áll a brit felmérésben. 

A helyzet itthon sem könnyű, korábban beszámoltunk arról, hogy mennyire magas költségekkel jár a gyerekek beiskoláztatása és különórára járatása. A felmerülő költségek persze nem jelentik automatikusan, hogy azokat hitelből kell finanszírozni, de az MNB legfrissebb adatai szerint az iskolakezdés előtt igencsak megnő Magyarországon a személyi kölcsönök felvételének száma.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Nagyon fontos ilyenkor, hogy a lehető legkedvezőbb hitelkonstrukciót válasszuk, hiszen akár tízezreket is spórolhatunk a teljes futamidő alatt. A Pénzcentrum Kalkulátorával könnyen kiszámolhatod, hogy melyik számodra a legkedvezőbb ajánlat. A személyi kölcsönök mellett, a kutatással összhangban megnéztük mik azok a hitelkártya lehetőségek, amik szintén segítségedre lehetnek. 

Ha például 200 ezer forint személyi kölcsönt szeretnénk felvenni 3 éves futamidőre, kezdeti költség nélkül akkor választhatjuk az OTP Bank, Akciós OTP Személyi kölcsön néven futó hitelét, havi 7431 forintos törlesztéssel (THM: 21,90%), vagy a Budapest Bank,Budapest Bank Expressz Hitelét 7697 forintos havi törlesztéssel (THM: 24,83%). Szóba jöhet még a Cofidis, Cofidis Megújuló Hitele havi 6553 forintért (THM: 24,21%), azonban itt a kamatozás nem fix. 

A hitelkártyák közül is többféle lehetőség közül választhatsz. Az OTP Bank MasterCard Bonus Hitelkártyájának első éves díja 0 forint, és 10 000 forintos belépési bónusz jár hozzá (THM: 38,30%). A Cetelem Klubkártya első éves díja 2990 forint és 1 százalék visszatérítést ajánl a vásárlásokból (THM: 38,01%). Választhatod még az Erste Bank Max Hitelkártyáját, aminek első éves díja 5490 forint és 5000 forintos Erste Forint összegű csatlakozási bónuszt ajánl (THM: 39,40%), vagy dönthetsz a CIB Café Hitelkártyája mellett, aminek első éves díja 0 forint (THM: 37,15%).


NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm