7 °C Budapest

Ez is eljött végre: kimondták, egészséges a délutáni szundi, aki teheti, csinálja

2020. november 24. 19:34

A járvány miatt otthon töltött időben sokak számára teljesen megváltozott a korábban megszokott napi életritmusuk, amely során különös figyelmet kell fordítanunk az alvásra - hangsúlyozzák szakértők. A napközbeni szunyókálásnak - aki megteheti - számos előnye van, azonban előfordulhatnak káros következmények is. A délután érzett álmosság a cirkadián ritmus (biológiai óra) rendszerében beálló természetes szünet. Az alváshiányos állapotban, vagy csak kikapcsolódásként egyaránt hasznos lehet a szundi nap közben, viszont ha rossz napszakban, vagy túl sokáig tesszük, kellemetlen következményekre számíthatunk.

Kétségtelen, hogy egészséges felnőttnek csökkenti a fáradtságát, javítja a hangulatát és a teljesítményét is, gyorsabb reakcióra és felfrissült memóriára számíthatunk. Kutatások igazolják, hogy egy rövidebb nappali szundi segíti a napközbeni mélypont elkerülését, és értékes felfrissülési lehetőség. Hatással van a stressz enyhítésére és a kevés éjszakai alvás ellensúlyozására, a heti egy-két nappali alvás csökkentheti a szív- és érrendszeri problémák kockázatát. A negatív hatások között azonban előfordulhat alvási tehetetlenség, vagyis a fáradtsági tünetek felerősödhetnek, illetve az éjszakai alvásidőt és alvásminőséget csökkentheti, roncsolhatja - írja közleményében a Magyar Alvás Szövetség.

Mikor és kinek lehet jó a nappali szundítás? Elsősorban, ha váratlan fáradtságot, álmosságot érzünk, vagy ha szeretnénk, hogy ez a mindennapi életritmusunk részévé váljon. Az Alvásszövetség szakemberei szerint 20-25 percnél nem érdemes többet szunyókálni, persze lehetnek kivételek, például a fiatal felnőttek többet is megengedhetnek maguknak - ha megtehetik. Ha több mint fél órát alszunk, akkor az alvási inercia miatt nehezen térünk magunkhoz. Ha 5 percnél kevesebbet, az viszont nem sokat ér. A 20-25 perces szundítás viszont mérhetően növeli az éberséget és a szellemi teljesítőképességet, és nem is leszünk álmosabbak utána, mint előtte voltunk. Mivel a legtöbben úgy 7 perc alatt bólintanak el, a 25 perces ébresztés az ideális.

A megfelelő időpont ebéd után, legfeljebb 15 óráig, pihentető környezetben, csendes, nyugodt helyen, kényelmes testtartásban és normál szobahőmérsékleten. A szunyókálást követő ébredésre hagyjunk időt, mielőtt tevékenykedni kezdünk. A szakemberek szerint a rendszeres szundítás hatékonyabb, mint az alkalomszerű. Tehát ha módunkban áll rendszeresen szundítani, akkor fontoljuk meg, hogy a szokásunkká tesszük. Ha nincs rá lehetőségünk, akkor legalább a kritikus napokon igyekezzünk beiktatni: amikor nem aludtunk eleget előző éjjel, vagy a szokásosnál nagyobb stressznek vagyunk kitéve.

Érezhető lesz a különbség - hívja fel a figyelmet a szövetség. Ha növekszik a nappali alvás utáni igény, és nincs nyilvánvaló oka a fáradtságnak, érdemes szakemberrel átbeszélni az alvás állapotunkat, ugyanis akár gyógyszer vagy betegség is szerepet játszat abban, hogy a megfelelő alvási ritmusunk megváltozik. Mindezek mellett az érzékenységek, maga az alvásigény életkortól, szokásoktól és a körülményektől függ, egyénenként eltérő.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm