Ez a magyar válás-valóság: 1000 emberből ennyien szinte biztos, hogy elválnak

2020. július 10. 16:48

Meghökkentő, de balti, illetve az északi európai országokban bődületesen sok válás történik lakosságarányosan. Ez például az jelenti, hogy a csúcs-váló országokban átlagosan 1 000 főre 1,4 emberrel több válás jut, mint például Magyarországon. Hazánk egyébként abszolút az EU-s lista hátsó részén helyezkedik el, nálunk csupán 7 országban történt arányait tekintve kevesebb válás a vizsgált időszakban.

Évtizedről évtizedre egyre több és több házasság szűnik meg az Európai Unióban. 2017-ben például átlagosan ezer uniós lakosra 2 darab válás jutott, ami több mint kétszerannyi, mint 1965-ben, amikor csupán 0,8 - derült ki az Eurostat jelentéséből. Az egyes tagországok válási statisztikái között ráadásul meghökkentően nagyok az eltérések.

Így például 2018-ban magasan Lettországban és Litvániában történt a legtöbb válás ezer főre számolva, számszerűen 3,1 mind a két országban. Ez az eredmény még a második, harmadik országot is utcahosszal előzi, ugyanis Dániában 2,6, míg Svédországban 2,5 válás jutott 1 000 lakosra a vizsgált időszakban.

Ahogy az a statisztikán látszik a válások élbolyában leginkább a balti, illetve északi országok vannak. Ehhez képest Magyarország abszolút a lista alsó fertályában helyezkedik el. 

Hazánkban ugyanis 2018-ban 1 000 lakosra 1,7 válás jutott.

Ezzel holtversenyben ugyanannyi, mint Lengyelországban, úgyhogy mögöttünk csupán 7 ország végzett. Ezek között van természetesen az az ország is, ahol messze a legkevesebb válás történt arányosítva, Málta. Két éve Máltán ugyanis 1 000 főre csupán 0,7 válás jutott, ami kevesebb, mint amennyi 1965-ben az EU-s átlag volt!

Belgiumnak, Németországnak, Írországnak, Ciprusnak és Franciaországnak sajnos nincsenek meg az összesített 2018-ra vonatkozó adatai, de Írországot azért mégis érdemes kiemelni, mert 2017-ben holtversenyben Máltával itt történt arányaiban a legkevesebb válás az EU-ban.

Kis magyar válás-valóság

A KSH statisztikái alapján 2018. egy kiugróan pozitív év volt Magyarországon a válások szempontjából, ugyanis 60 éve nem volt annyira kevés válás hazánkban, mint két éve. Ez a rég nem látott szám ráadásul ezer lakosra vetítve is meghozta gyümölcsét, utoljára Magyarországon - 2018. előtt - 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

1962-ben volt olyan, hogy 1 000 lakosra 1,7 válás jutott.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy Magyarországon 1964 és 2017 között folyamatosan, minden egyes évben 1 000 lakosra legalább 2 válás jutott összesen. 2017-ben volt először olyan ennyi év után, hogy ez az arányszám 1,9-re csökkent. 

Célszerű ezen felül azt is kiemelni, hogy bár a nemzetközi összehasonlítás 2018-as adatokkal dolgozik, Magyarországon a KSH adattárában már elérhetőek a hivatalos 2019-es statisztikák is. Ezek alapján azt lehet mondani, hogy hazánkban nem sikerült tartani a 2018-as rekordév számait, ugyanis 

1 év leforgása alatt 2018-2019 között több mint 600-al nőtt a válások száma Magyarországon.

Ezer főre vetítetve ez még mindig átlagosan 1,8 válást jelent, ami bár továbbra is meglehetősen alacsonynak mondható, nem tudni, hogy elindulta-e esetleg egyfajta visszapattanásra vagy ezen a szinten beállt a válások száma hazánkban.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm