21 °C Budapest

Estére előreugrott a villanyóra: jött is a milliós rezsicsekk a dunakeszi lakástulajnak

2020. szeptember 15. 09:29

Elkallódott a számlája, ezért kikötötték az áramot egy dunakeszi nőnél: a visszakötés után 10 ezer kilowattórával többet mutatott az óra, a szolgáltató pedig ki is küldte az egymillió forintos csekket. A lakástulaj szerint az Elmű hibázott, nem adja fel, első körben békésen rendezné a vitát.

Megbosszulta magát egy számlabefizetés kihagyása: egy dunakeszi lakás tulajdonosánál az elektromos szolgáltató kikötötte az áramot, mert elkallódott egy számlája, és elmaradt a befizetés. A rendszer helyreállításakor pedig hirtelen megugrott a számláló. Amikor a Blikknek nyilatkozó Kővágó Szilvia megkapta a csekket, azon 1 058 549 forint befizetendő díjat kértek befizetni. A nő, aki korábban havonta átlagosan 7 ezer forintot fizetett a szolgáltatónak.

Kiderült, a visszakötés előtt 16 ezer kilowattórát mutatott a számláló, estére viszont 26 ezerre ugrott. A szolgáltató szerint azonban nem volt külsérelmi nyom a készüléken, ezért elvitték kivizsgálásra. Végül megállapították, az óra hiteles, semmi baja. A nő megkapta az óráról készült jegyzőkönyvet, amelyben 27 ezer kilowattóra volt feltüntetve.

Azóta kapott már egy új, digitális órát, és több panaszlevelet is írt. Végül azt a választ kapta, hogy 20 ezer kilowattórát elengednek, 500 ezer forintot viszint be kell fizetnie, erre az összegre kapott részletfizetési kedvezményt. Ő azonban pontosan tudja, hogy nem hibázott, és szeretné, ha ezt az Elmű is elismerné. Tervei szerint egyelőre békés úton akarja rendezni az ügyét, ezért a békéltető testülethez fordult segítségért.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem