6 °C Budapest

Erről a vonatról nincs leszállás: tovább drágulnak a lakások Budapesten

2019. május 9. 17:30

Tovább drágultak 2019 első negyedévében az új lakások Budapesten, miközben a közelgő áfaemelés miatt folyamatosan és erőteljesen csökken az újonnan meghirdetett projektek kínálata. 

Az idén sem állt meg az új lakások drágulása Budapesten, az első negyedévben a Cordia piacfelmérése szerint a négyzetméterenkénti átlagár átlépte 890 000 forintos szintet. A jelentős növekedéshez néhány - elsősorban budai - luxusprojekt piacra kerülése is hozzájárult, ezeket nem számítva az átlagos négyzetméterár 870 000 forint. Egy évvel korábban 730 000, 2017 első negyedének végén pedig 620.000 forint volt az átlagár, azaz éves összevetésben 19, két év alatt pedig 40 százalékos drágulás következett be. 

Számottevő a visszaesés

2019 első negyedének végén az elmúlt év átlagához hasonlóan 7000 újépítésű lakás volt eladó, ám ez 4 százalékkal alulmúlja a 2018 év végi kínálatot. Ennél is látványosabb változás, hogy 2015 óta nem látott szintre csökkent az újonnan piacra érkező lakások száma. Az év első három hónapjában meghirdetett projektek mindössze 1350 lakást ölelnek fel, ami jócskán elmarad elmúlt három év 2300 új lakás / negyedév átlagától. 

"A közelgő áfaemelés miatt a kínálat folyamatosan és drasztikusan csökken, ami oda vezethet, hogy két éven belül elfogynak a megvásárolható új lakások. Ezzel épp akkorra szűnik meg az érdemi kínálat, amikor a szigorúbb energetikai előírásoknak köszönhetően már igazán energiatakarékos otthonok épülhetnének. 2021 januárjától ugyanis kizárólag közel nulla energiaigényű otthonok adhatóak át, amelyek egy jelenlegi átlagos lakáshoz képest hetedannyi energiát fogyasztanak. Ezt, valamint az újlakáspiac kínálati oldalának általános lassulását figyelembe véve - amely az építőiparon keresztül a nemzetgazdaság egészére kedvezőtlenül hat - úgy látjuk, hogy továbbra is szükség volna az új otthonok építését támogató intézkedésekre" - mondta Földi Tibor, a Cordia vezérigazgatója.

A kínálat közel 60 százaléka továbbra is három kerületben koncentrálódik: a lakások negyede a XIII. kerületben, 20 százaléka a IX. kerületben, 14 százaléka pedig a XI. kerületben található. A bel-budai-hegyvidéki területek és a kedvezőbb árú pesti külső kerületek kínálata ugyanakkor szűkös.

Nem csak az újonnan induló projektek kínálata, de az értékesítettsége is alacsony volt az első negyedévben. Az idén meghirdetett lakások mindössze 12 százaléka talált gazdára az indulás negyedévében, míg tavaly a negyedévenkénti átlag még megközelítette a 20 százalékot.

Az új projektek relatíve alacsony népszerűsége azzal függhet össze, hogy a vevők elsősorban az 5 százalékos áfát biztosító projekteket keresik, miközben az idén megjelent fejlesztésekben található lakások 60 százaléka már 27 százalékos kulcs alá esik. Az összes meghirdetett projekt tekintetében az eladott lakások aránya ugyanakkor változatlan maradt: a piacon lévő projektek lakásainak kétharmada már vevőre talált.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A beköltözhető lakások a drágábbak

Visszatérve az árakra, Budán átlagosan 940 000, Pesten 845 000 forintos négyzetméterenkénti áron kínálják az új lakásokat (a luxusingatlanokat nem számítva). A fajlagos átlagár már nem csak az V. és a VI. kerületben, de a VII. kerületben is meghaladja az 1.000.000 forintot, a VIII. kerületben pedig elérte a 900 000 forintot. A városközponthoz közel eső, ún. átmeneti területek közül a IX. kerületben 850 000 forintos négyzetméterenkénti átlagárat mért a Cordia kutatása, míg a XIII. kerület lőportárdűlői, belső részén 820 000, Angyalföldön 750 000, a Marina-parton pedig 950 000 forintot meghaladó értéket talált.

A kertvárosi területek közül a XIV. kerület újlakás-kínálata továbbra is kedvező áron érhető el, hiszen a 720 000 forintos átlagos négyzetméterár jócskán elmarad nem csak a fővárosi, de a pesti átlagtól is. Az érdemi kínálattal rendelkező kerületek között a X. és a XIX. kerületi projektekben kaphatók a legolcsóbb új lakások, átlagosan 630 000 forintos négyzetméteráron.

A kész, beköltözhető lakások környéktől függően 5-15 százalékkal drágábbak, mint a később átadandó otthonok. Az első negyedév végén alig több mint 300 ilyen új építésű otthon várt vevőre Budapesten, átlagosan 1.000.000 forintos négyzetméteráron

- mondta el a vezérigazgató.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem