21 °C Budapest

Erre költötték el magyar nyugdíjasok milliói a rezsiutalványokat: van, aki kivár

MTI
2019. november 30. 14:02

A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon, a beváltott utalványok összértéke meghaladta a 15 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta.

November végéig a mintegy 7 és fél millió kézbesített rezsiutalvány kétharmadát postákon váltották be a nyugdíjasok, összesen 15 milliárd forint értékben. Az őszi hónapokban az utalványokat inkább az áramfogyasztás kiegyenlítésére használták fel, kevésbé a gázszámlákra - olvasható a közleményben.

A beváltás március végéig lehetséges, a postákon azonban már a kézbesítés első hetében jelentős számban fizettek ki csekkeket a rezsiutalvánnyal, októberben pedig az összes utalvány egyharmadát használták fel. A postai beváltási statisztikák szerint az elmúlt három hónapban 4-e és 11-e között volt a legnagyobb arányú az adott hónapon belül a beváltási arány, jellemzően a csekkek befizetési határideje erre az időszakra esik.

Az októberi napi átlagos 100 ezer feletti beváltások novemberben már csökkentek, az egy napon felhasznált rezsiutalványok száma átlagosan 62 ezer körül alakult. A Magyar Posta várakozásai szerint a legtöbben még idén felhasználják a szeptemberben kapott rezsiutalványokat.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem