Erre figyelj, ha tervezőasztal mellől veszel új lakást: sokat bukhatsz

2018. március 5. 09:30

Óriási a kereslet az új építésű lakások iránt: már minden második vásárló ezt az ingatlantípust preferálja. A vásárlással azonban nem árt óvatosnak lenni, pláne, ha még csak a tervezőasztalon felvázolt projektről van szó - írja hétfői számában a Népszava.

Előfordul, hogy már elkezdeni sem sikerül a projektet. Tavaly például mintegy ezer lakást jelentő 32 kisebb-nagyobb beruházás értékesítése állt le még az építkezés megkezdése előtt a fővárosban - mutat rá Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci elemzője a Budapesti Újlakás Értéktérkép című elemzésben.

A befejezés csúszása sem ritka: az OTP adatbázisában a beruházások 80 százalékában kellett fél év alatt legalább negyed évvel kitolni az átadás dátumát. Arról is egyre többet hallani, hogy a kapkodás minőségi problémákat eredményez az új lakásoknál. Valkó Dávid szerint érdemes tehát alaposan tájékozódni vásárlás előtt, és utánanézni mind a beruházó, mind a kivitelező cégnek.

Az új építésű lakások 20-30 százaléka már a tervezőasztal mellől elkel, akkor még ugyanis akár 30 százalékkal is olcsóbban lehet vásárolni - tudta meg a lap Balogh Lászlótól, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzőjétől. Ez azonban szerinte is komoly kockázatokat rejt. Olyan eset még nem fordult elő, hogy a beruházó lelépett volna az előleggel, olyan viszont többször történt, hogy vissza kellett adni a foglalót, mert nem indult el a projekt. Ez az áremelkedések miatt komoly veszteséget jelenthet a vásárlóknak, mint ahogyan az is, ha hónapokat csúszik az átadás vagy nem megfelelő a minőség. 

Balogh László szerint a tervezőasztal mellőli vásárlások esetén érdemes felkészülni, hogy csontvázak kerülnek elő a szekrényből. Az ilyen esetekre az adásvételi szerződés garanciális elemei nyújtanak megoldást, ezért kiemelten fontos ezeknek utánanézni, és akár bővíttetni is azokat a szerződés megkötésekor.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem