6 °C Budapest

Elkeserítő: a leggazdagabb egy százalék dupla annyi szén-dioxid-kibocsátást okoz, mint a szegények

MTI
2020. december 12. 18:34

A világ leggazdagabb egy százaléka több mint dupla annyi szén-dioxid-kibocsátást okoz, mint a legszegényebb 50 százalék egy új ENSZ-jelentés szerint.

Az ENSZ környezetvédelmi programja (UNEO) kibocsátási különbségekről szóló jelentése megállapította, hogy a leggazdagabbaknak sürgősen csökkenteniük kell a karbonlábnyomukat, hogy a felmelegedés ne öltsön veszélyes mértéket már ebben az évszázadban. Azt találták, hogy noha a szén-dioxid-kibocsátás mintegy 7 százalékkal csökkent idén a világjárvány miatt, ez csak 0,01 Celsius-fokkal mérsékelné a felmelegedést 2050-ig.

A jelentés megvizsgálta a kormányok vállalásait a kibocsátás visszafogására, de az egyes emberek életmódjának és fogyasztási mintázatának szerepét is elemezték. A legnagyobb jövedelmű 10 százalék használja fel a szárazföldi közlekedés energiájának mintegy 45, a légi közlekedés által fogyasztott energia nagyjából 75 százalékát. A legszegényebb 50 százalék ugyanebből 10 és 5 százalékot vesz igénybe - áll a jelentésben.

Ha a világ 1,5 fok alatt akarja tartani a melegedést, akkor fejenként 2,5 tonnára kell visszaszorítani a szén-dioxid-kibocsátást. Ez a legszegényebb 50 százalék számára még növekedést is jelentene, a legnagyobb keresetű tíz százaléknak azonban körülbelül a jelenlegi tizedére kell mérsékelnie a fogyasztását, a leggazdagabb egy százaléknak azonban drámaian kellene visszafognia magát.

A jelentés bemutatta, milyen életmódbeli változások tudnának segíteni: a nemzetközi légi közlekedés visszafogása fejenként majdnem 2 tonnával, a háztartások megújuló energiára váltása nagyjából másfél tonnával csökkentené a szén-dioxid-kibocsátást.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem