5 °C Budapest

Elindult a razzia: ötmilliós bírságot kaphat, aki kertes házban él

2017. július 13. 11:00

a Földművelésügyi Minisztériumt tájékoztatása szerint tavaly belterületen közel 20 millió, külterületen pedig több mint 116 millió forintnyi bírságot szabtak ki a hatóságok parlagfű miatt. A razzia  az idei évben is elindult, érdemes mihamarabb gondoskodni a mentesítésről, mivel tavaly is akadtak milliós büntetések.

Már javában tart az idei parlagfű-szezon, amely nemcsak az allergiások életét nehezíti meg, hanem plusz kötelezettséget jelent az ingatlantulajdonosok számára is. Mint arra nemrég felhívtuk a figyelmet, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) az idei évben is júliustól szabhat ki bírságot a parlagfűvel fertőzött területek miatt. Aki esetleg nem tudná, a hatályos rendelet szerint "minden földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani."

Amennyiben a parlagfű elleni védekezési kötelezettségének a földhasználó nem tesz eleget, vagyis az ingatlan legalább virágbimbós fenológiai állapotú parlagfűvel fertőzött, akkor közérdekű védekezést kell elrendelni. A felvett jegyzőkönyv alapján a megyei illetékes hatóság a parlagfű-mentesítési kötelezettségre való figyelmeztetés nélkül hatósági eljárást indít. Az eljárás során a mulasztó földhasználóval szemben minden esetben növényvédelmi bírságot kell kiszabni. A növényvédelmi bírság mértéke a parlagfűvel fertőzött terület nagyságától és parlagfűvel való fertőzöttség mértékétől függően

15 ezer forinttól 5 millió forintig terjedhet kül- és belterületen egyaránt.

Nem árt tudni azonban, hogy belterületen, az ingatlan méretéhez képest nagyobb összegű bírság szabható ki, mint a külterületi ingatlanokon. Ez persze nem véletlen, a lakóövezetben virágzó parlagfű ugyanis nagyobb közegészségügyi veszélyt jelent az emberek számára. Amennyiben az érintett nem fizeti meg a bírságot, az adók módjára behajtandó köztartozásnak minősül, amely végrehajtásáról az adóhatóság gondoskodik. Sőt, a kötelezően kiszabott bírságon túl a közérdekű védekezéssel kapcsolatban felmerült költségeket is a vétkes félnek kell megfizetnie.

Tavaly sem maradtak el a bírságok

Legutóbbi figyelmeztetésünk nem csak üres frázis volt, a Földművelésügyi Minisztériumtól ugyanis megtudtuk, "a tavalyi évben az átlagosnál erősebb fertőzési nyomás volt megfigyelhető", így szép számmal repkedtek a bírságok is. A megbízottakon (külterületen a kormányhivatalok földhivatalai, belterületen az önkormányzatok jegyzői felelősek a közérdekű védekezésért) túl a lakosság is részt vett a felderítésben: a minisztérium tájékoztatása szerint a Parlagfű Bejelentő Rendszerbe 2016-ban 941 bejelentés érkezett. Ennek megfelelően tavaly:

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
  • Belterületen: a jegyzők és a megyei kormányhivatalok összesen 221 491 négyzetméter parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel. A jegyzőkönyvek és a megyei kormányhivatalok jelentései alapján összesen közel 400 db bírság határozatot hoztak, ami 19 485 960 forint összegű növényvédelmi bírságot jelent. A legnagyobb kiszabott bírság a tavalyi év során 3 millió forint volt.
  • Külterületen: a kormányhivatalok jelentései alapján 2211 esetben, 3373 ha vonatkozásában, összesen 116 488 761 forint összegben került sor növényvédelmi bírság kiszabására. a legnagyobb kiszabott bírság a tavalyi év során 2 millió forint volt. (A bírság kiszabása természetesen a többi ügyben is folyamatban van: a kormányhivatalok földhivatalai ugyanis az ellenőrzött 3,6 millió hektár mezőgazdasági területen 2276 esetben összesen közel 4000 hektár parlagfűvel fertőzött foltot derítettek fel és 1963 esetben, 1940 hektárra rendeltek el közérdekű védekezést 2016-ban.)

Idén is razziázik a hatóság

Az FM tájékoztatása szerint: "a parlagfű pollenszámának visszaszorítása érdekében az előző évekhez hasonlóan végezzük és folytatjuk 2017-ben is a megkezdett munkát, amiben számítunk minden földtulajdonos és földhasználó felelősségteljes közreműködésére." Mint írják, a parlagfű fertőzöttség visszaszorítását elsősorban a földhasználók jogkövető magatartása eredményezheti. "A hatósági ellenőrzések mellett a parlagfű elleni állami szerepvállalás fő iránya a prevenció, a megelőzést elősegítő kommunikáció, szemléletformálás az érintett társadalmi szervezetekkel, civilekkel való együttműködés" - szögezte le a minisztérium.

A korábbi évekhez hasonlóan az idén is tervezzük a parlagfüves területek légi felderítését, mellyel a tapasztalatok alapján, rendkívül hatékonyan, rövid idő alatt nagyobb kiterjedésű parlagfüves területek beazonosítására nyílik lehetőség. A tapasztalatok szerint a légi felderítés eredményeként javult a földhasználók jogkövető magatartása a parlagfű mentesítést illetően

- írták a Pémzcentrum megkeresésére.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm