2019. augusztus 19. hétfő Huba

Elgurult a gyógyszer: már a garzonlakások is döbbenetesen drágák Budapesten


Országszerte továbbra is nagyon erős a kereslet a garzonlakások iránt, ezért a négyzetméteráruk magas, de a kisebb alapterületük miatt még így is az olcsóbb lakások közé tartoznak. Budapesten nagyon kevés helyen hirdettek átlagosan 20 millió forint alatt garzonlakást. Idén májusban például Soroksáron, Pesterzsébeten, Wekerletelepen, Rákoskeresztúron és Budafokon volt ennél kisebb az átlagár.

Speciális szerepet játszanak a garzonlakások, azaz a 40 négyzetméter alatti ingatlanok a lakáspiacon. A kis alapterület miatt a vételáruk relatív alacsony, ami miatt nagyon keresettek, de emiatt az átlagos négyzetméterárak ebben a szegmensben a legmagasabbak. Ez régóta látható trend a lakáspiacon, de egyre erősebbé válik - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a 40 négyzetméteres és annál kisebb használt lakások országos piacát és az árak alakulását vizsgálta több mint 20 ezer hirdetés alapján.

Többek között az első lakásukba tartók, a fiatal párok, az albérletpiaci keresletre építő befektetők számára is megoldást jelentenek ezek az ingatlanok. A lakásdrágulás miatt pedig vannak, akik a nagyobb alapterületű lakásokra nincs elég fedezetük, így ők is megjelenhetnek a garzonpiac keresleti oldalán. Egy-egy garzonlakás hirdetésére az idei év első öt hónapjában átlagosan 47 százalékkal többen érdeklődtek mint egy évvel korábban

- mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Fővárosi végletek

Az ingatlan.com elemzése szerint idén május végén Budapesten kevés olyan városrész volt, ahol átlagosan 20 millió forint alatt kínáltak garzonokat: a XXIII. kerületben, Soroksáron 15,2 millió, a XIX. kerületi Wekerletelepen 18 millió, a IV. kerületi Megyeren 18,6 millió, a XX. kerületi Pesterzsébeten pedig 18,9 millió a garzonok átlagára. A XVII. kerületi Rákoskeresztúron és a XXII. kerületben Budafokon pedig 19,9 millió forintért kerestek vevőt. Ezeknél a négyzetméterár 5-600 ezer forintot tett ki, ami éves szinten - városrésztől függően - 10-40 százalékos áremelkedést jelent tavalyhoz képest. A legdrágább garzonlakások Budapesten belül a Gellérthegyen, a XI. kerületi Madárhegyen és az V. kerület legnépszerűbb részein találhatóak, ezekért 42-52 millió forintot kérnek, az átlagos négyzetméteráruk pedig 1,2-1,4 millió forintra rúgott.

Félmilliós garzonnégyzetméterek vidéken is

A vidéki nagyvárosokban, megyeszékhelyeken is kapósak a garzonok, különösen az egyetemvárosokban. Debrecenben a 40 négyzetméternél kisebb lakásoknál 614 ezer forint volt a négyzetméterár idén májusban, ez éves összevetésben 40 százalékos drágulásnak felel meg, 2015 májusához képest pedig közel másfélszeres áremelkedést jelent. Székesfehérváron idén májusban a garzonok átlagos négyzetméterára 552 ezer forint volt a kínálati piacon, a szegedieké 529 ezer forintot, a győrieké pedig 487 ezer forintot tett ki.

Balogh László azt mondta, a szóban forgó városokban 14,5-17,9 millió forintba kerültek a legolcsóbb 40 négyzetméteresnél kisebb lakások. A szakember hozzátette: a garzonpiacon továbbra is erős marad a kereslet, a drágulás miatt pedig elképzelhető, hogy egy-egy városon belül a külső részeken lévő lakások iránti kereslet is erősödhet.

Jól jönne 3 millió forint?

A Pénzcentrum kalkulátorával könnyedén megtalálhatod a legolcsóbb személyi kölcsönt. Íme, itt egy konkrét példa: 3 millió forintos hitelösszeget, és 72 hónapos futamidőt adtunk meg, ezen kívül bepipáltuk "250 000 Ft feletti havi nettó jövedelem", illetve a "Jövedelmem a kiválasztott bankba utalnám" opciókat. A törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legolcsóbb konstrukciót, havi 52 421 forintos törlesztővel a CIB Bank (THM 8,17 %) nyújtja; de nem sokkal marad el ettől az MKB Bank (54 071 Ft/hó; THM 10,03%) ajánlata sem. Némileg lemaradva követi őket az OTP (63 419 Ft/hó; THM 16,06 %) ajánlata, de érdemes megnézni az K&H és az Erste ajánlatát is. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk

Elárulta Zacher Gábor: ők fogyasztják a legtöbb kokaint Magyarországon
A kokain a tőkeerős fogyasztók és az elit drogja.


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

08.15-08.21
Országos

Lidl

08.15-08.21
Országos

Auchan

08.15-08.28
Országos

Spar

08.15-08.21
Országos

Interspar

08.15-08.21
Országos

Lidl

Iskolakezdés
08.01-09.14
Országos

Tesco

Iskolakezdés
07.31-08.21
Országos

Aldi

Iskolakezdés
07.25-09.07
Országos