8 °C Budapest

Elárulta Orbán Viktor, ekkor oldhatják fel a korlátozásokat Magyarországon

2021. január 22. 07:52

Emberéletek múlnak a vakcinán, és minden élet számít, ezért fontos, hogy minél több vakcina legyen Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A kulcskérdés most a vakcina: a kínaiakkal előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások a beszerzésről, de ők csak akkor adnak, ha megvan a vészhelyzeti enegdély - Szerbiában már ezzel oltanak.

A németek is tárgyalnak az oroszokkal a Szputnyik vakcináról. Most nem politikáról, hanem emberéletekről van szó, majd ha túl leszünk az egész válságon, akkor visszatérhetünk arra, jó döntés volt-e a beszerzések központosítása.

 - mondta el a miniszterelnök. Közölte, hogy 1311 új fertőzött van, 98 újabb halálos áldozatot követelt a járvány a legfrissebb jelentések szerint, 138 983 fő már be van oltva. Ha lesz 1-1,5 millió beoltott ember, akkor már más a helyzet. Ha beoltottuk az egészségügyi dolgozókat, a szociális intézményekben dolgozókat, a 60 év feletti krónikus betegeket, a védelemben résztvevőket és az időseket, akkor kezdődhet egy új időszámítás. Ha már senki nincs közvetlen életveszélyben, akkor beszélhetünk a korlátozásokról, de

most még konkrét időpontokról beszélni nem lehet.

Tárgyal arról is a kormány, hogy esetleg az érettségizőket és tanáraikat beoltják, hogy visszatérhesenek a tantermi oktatásba a sikeres vizsgák érdekében.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

 

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem