8 °C Budapest

Eladnád, kiadnád a lakásod? Jövőre már csak így teheted meg

Pénzcentrum
2012. április 25. 15:03

Aki árulja vagy bérbeadásra kínálja a lakását, annak a kereskedelmi médiában történő hirdetéskor jövő év január 9-től meg kell jelölnie a lakás energetikai minősítését - egyebek mellett ezt tartalmazza az a kormányrendelet tervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.

A kormány honlapján megjelent rendelet tervezet szerint az ingatlan hirdetésekben 2013 január 9-től fel kell tüntetni az energetikai besorolást, vagyis az A+, A,  B, vagy más betűjelet.

Ugyanakkor a tervezett módosítás a bérletbe adók számára az egy évnél hosszabb bérbeadás esetében 2015-ig végéig önkéntessé teszi a kötelező tanúsítvány elkészíttetését. Így aki él ezzel a lehetőséggel, az nem hirdetheti a bérbeadást.

A tanúsítványt a jövőben az építésügyért felelős minisztérium honlapján elérhető szoftverrel kell elkészíteni, amely automatikusan kódszámot ad minden épületre. Az adásvételi szerződést csak akkor fogadja el az ingatlan-nyilvántartás, ha szerepel benne ez a kódszám.

A módosítások másik csoportja a költségoptimalizálással kapcsolatos. Alapvető probléma, hogy csak annyira érdemes energetikailag javítani egy épületet, hogy a ráfordítás megtérüljön annak az élettartama alatt. Kivételesen engedélyezhető meglévő épületnél az előírt energetikai jellemzőtől való eltérés, ha a megfelelés aránytalanul sokba kerülne, és nem térülne meg soha. A kalkulációkban új épületnél 30 évvel, meglévőnél pedig 20 évvel kell számolni.

Az energetikai tanúsítvány továbbra is 10 évig lesz érvényes, de ha a követelmények időközben változnak, akkor újra el kell készíttetni a tanúsítványt. Ez azért érdekes, mivel a magyar szabályozás eddig nem foglalkozott azzal az uniós előírással, hogy 2021-től már csak alacsony - közel nulla - energiafogyasztású épületek kaphatnak építési engedélyt. A szigorúbb előírások majdani megjelenése előtt készült tanúsítványokat tehát újra el kell készíttetni.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Végül új előírás a tervezetben, hogy nemcsak az azonos lakásoknál, hanem az azonos terv alapján, azonos gépészettel készített családi házaknál sem kell valamennyinél újra számolni a tanúsítványt, az első alapján kiállítható a többire is.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm