16 °C Budapest

Egyre tudatosabban használjuk a lakáskasszákat

2017. május 26. 13:02

Növekedett a lakosság tudatossága is a lakástakarékokkal kapcsolatban: egyre többen használják ki a maximális, 72 ezer forintos állami támogatás - írja közleményében a Fundamenta.


Húszéves lett a Fundamenta-Lakáskassza, amelynek az állami támogatású megtakarítási és hitelezési konstrukciói eddig 900 ezer hazai lakáscél megvalósításához járultak hozzá. A megalakulás óta évről-évre emelkedett a megkötött lakás-takarékpénztári szerződések száma, valamint folyamatosan növekedett a megkötött szerződések összege is. 20 évvel ezelőtt az ügyfelek nagyságrendileg évi 2 milliárd forint megtakarítást fizettek be, és az átlagos szerződéses összeg 750 ezer forint volt. 2016-ra a szerződések összege 4 millió, a befizetett megtakarítások összege pedig évente 106 milliárd forintra emelkedett.

A lakástakarék szerződések 40 százalékát olyan ügyfelek kötik, akiknek korábban is volt már megtakarításuk a cégnél.

Az évek során folyamatosan növekedett az ügyfelek tudatossága is, hiszen egyre többen használják ki a lakáskasszához kapcsolódó maximális éves állami támogatást: 2016-ban már az ügyfelek közel 70 százaléka döntött a maximális, havi 20 ezer forintos megtakarítás mellett, és továbbra is kiemelkedő, 90 százalék feletti a rendszeresen megtakarító ügyfelek aránya.

Melyik lakástakarékot válasszam?

A legjobb lakástakrék kiválasztásához nagy segítséget nyújthat a Pénzcentrum kalkulátora.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Havi 20 ezer forintos megtakarítással azOTP Lakástakarék Start 4konstrukciójával 4 év múlva például 1 172 313 forint ütheti a markunkat, vagyis összesen 270 ezer forintra rúg az állami támogatás összege. Míg 5 év alatt az Aegon Kamat Fix Plusz 5 kiválasztásával már 1 564 150 forintot kapunk lakáscélra. De például 8 év múlva a Fudamenta Lakáskassza Hozamelső 620. számú módozattal 2 727 069 forintot fordíthatunk majd a lakásunkra.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem