18 °C Budapest

Egymillió magyar életét keseríti meg ez a gyom: most mindent megtudhatsz róla

MTI
2020. szeptember 9. 20:02

ParlagfűSTOP címmel dolgozott ki ingyenes e-learning tananyagot a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK), az Agrárminisztérium és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai támogatásával.

A Nébih szerdán azt közölte az MTI-vel, az "online edukációs platform" célja, hogy megismertesse a fiatalokat a parlagfűvel, felhívja a figyelmet a káros hatásaira és az irtás fontosságára.

A digitális tananyag a középiskolásoknak szól, és bárki számára elérhető. A fiatalok saját tempójukban haladhatnak végig az e-learning négy leckéjén, amelyben animációk és szöveges összefoglalók segítik az információk befogadását. Ezekben megismerhetik a parlagfű általános jellemzőit, az allergia tüneteit, és azt is megtudhatják, hogy mit kell tenni, ha valaki parlagfűvel fertőzött területet lát, miként jelenthetik ezt be egyszerűen és gyorsan a hatóságoknak.

Az e-learning rendszerében sikeresen teljesítők oklevélben részesülnek, amelyet - otthoni oktatás esetén - később tanáraikkal is megoszthatnak elektronikus formában.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem