9 °C Budapest

Egy tollvonással több mint 100 ezer friss diplomása lett Magyarországnak

2020. augusztus 3. 12:35

"Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek, és ennek a célnak az elérésében a koronavírus-járvány sem jelenthet akadályt" - jelentette ki Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára kifejtette: éppen ezért, a Gazdaságvédelmi Akcióterv egyik intézkedéseként, kiadhatóvá tették az eddig a nyelvvizsga hiánya miatt beragadt diplomákat. "Azok a fiatalok, akik a záróvizsgát már letették, rendelkeznek a megfelelő szakmai ismeretekkel, így hatékonyan részt tudnak venni a gazdaság további erősítésében - ami egyúttal az ő karrierjük építését is segítheti. Eddig mintegy 101 ezer diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a kormánydöntésnek köszönhetően" - mondta Schanda Tamás.

A Gazdaságvédelmi Akcióterv első intézkedései között szerepelt, hogy akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is megkaphatják diplomájukat. A rendelkezés a doktori képzések kivételével minden képzési formára - a korábbi főiskolai és egyetemi képzésekre, az alapképzésekre, mesterképzésekre, osztatlan képzésekre és a felsőoktatási szakképzésekre is vonatkozik, a finanszírozási formától (ösztöndíjas vagy önköltséges) függetlenül. A lehetőséggel azok is élhetnek, akiknek akár több nyelvvizsgát, felsőfokú vagy szakmai nyelvvizsgát kellett volna tenniük a diplomaszerzéshez.

A kötelezettség elengedésének köszönhetően mostanáig több mint százezer diplomát állítottak ki, 81 ezret már át is vettek az érintettek.

A dokumentumok postai úton hivatalos iratként is kiadhatóak. Egyes esetekben - különösen a régebben záróvizsgázottaknál - az oklevél kiállításához adategyeztetésre lehet szükség. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium a felsőoktatási intézmények közreműködésével mindent megtesz annak érdekében, hogy a hallgatók sikeresen folytathassák, fejezhessék be tanulmányaikat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem