21 °C Budapest

Egy korszak érhet véget: többé már nem számít a négyzetméter lakásvásárlásnál?

2019. július 1. 14:59

Egyre nagyobb ingatlanokat keresnek a vevők: a félszobás lakások helyett inkább a nagyobb szobákkal rendelkező ingatlanok iránt nőtt a kereslet. Friss adatok alapján az is látszik ráadásul, hogy az év első 6 hónapjában 2016-hoz képest idén 30 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, azonban a két-, három- és négyszobás lakások iránt 44-92 százalékkal több érdeklődés érkezett.

Három év alatt legalább másfélszeresére, illetve közel duplájára nőtt az olyan 2-5 szobás ingatlanok iránti kereslet, ami félszobák helyett legalább 12 négyzetméteres (teljes) szobákat tartalmaz. Ez lényegesen nagyobb növekedés, mint az összes érdeklődés 30 százalékos bővülése az elmúlt három évben, vagyis a vevőjelöltek inkább a nagyobb méretű szobákkal rendelkező ingatlanokat keresik - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely a szobák száma és mérete alapján mérte fel a kereslet alakulását.

Félszobák alkonya

A trendet jól mutatja, hogy a legalább két, három, négy vagy öt nagy alapterületű szobával és félszoba nélkül rendelkező ingatlanok iránti érdeklődések egyre nagyobb súlyt képviselnek a keresletben. Az év első hat hónapjában kétszobás ingatlanok iránti érdeklődések súlya 2016-ról 2019-re 20 százalékról 23 százalékra, a háromszobásoké 12 százalékról 16 százalékra, a négyszobásoké pedig 6-ról 9 százalékra nőtt. Mindeközben a félszobával is rendelkező több szobás ingatlanok iránti érdeklődések aránya az összes érdeklődéshez képest az elmúlt három évben csökkent.

A funkcionalitás a nyerő

A szakértő szerint egyértelműen látszik, hogy az érdeklődők a nagyobb lakások irányába mozdultak el. “Elsősorban a funkcionalitásban történt változás. A vevők számára a nagyobb alapterület önmagában nem jelent vonzerőt, mivel az abban lévő szobák száma és mérete egyre fontosabb a számukra." - fogalmazott a szakember.

Minden, amit a babaváró hitelről tudni kell: lakossági roadshow az új állami családtámogatásokról Budapesten, majd vidéki nagyvárosokban. Mindenkit várunk!

Több támogatásból nagyobb szoba

Balogh László kiemelte, hogy a nagyobb méretű szobák iránti keresletet már eddig is segítette és magyarázta az állami lakástámogatási program, a július 1-jétől elérhető új elemek pedig még jobban felerősödhet ez a folyamat. “A gyermekeket vállaló vagy több gyermeket nevelő költözést tervező családok félszobás lakások helyett teljes méretű szobával rendelkező lakásokat szeretnének venni az állami támogatás segítségével."

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A portál szerint nagy az érdeklődés júliustól 1-től elérhető új állami támogatásokra. Köztük a Családi Otthonteremtési Kedvezmény új elemeire, például arra, hogy a használt lakásokra is lehet igényelni az államilag támogatott 10 és 15 millió forintos lakáskölcsönt, de a kistelepüléseket helyzetbe hozó falusi csok is népszerű lehet. A támogatási rendszer bővítése pedig újabb lendületet adhat az amúgy is élénk lakás- és lakáshitelpiacnak.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm