6 °C Budapest

Durva lakásdrágulást hoz az esetleges áfaemelés

2018. október 5. 18:00

Megerősítik az eddigi lakáspiaci trendeket a legfrissebb KSH-adatok, amelyek szerint a második negyedévben a használt lakásoknál 10,3 százalékos, az újaknál pedig 11,8 százalékos volt az áremelkedés.

Megerősítik az eddigi lakáspiaci trendeket a legfrissebb KSH-adatok, amelyek szerint a második negyedévben a használt lakásoknál 10,3 százalékos, az újaknál pedig 11,8 százalékos volt az áremelkedés - derül ki az ingatlan.com elemzéséből. Az összeállítás a KSH 2018 második negyedévére vonatkozó előzetes adatait, illetve a honlapon található több mint 200 ezer ingatlanhirdetés adatait vizsgálta.

Alkalmazkodás az új lakások piacán

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője közölte: az új lakások a múlt év közepe óta negyedévről negyedévre nagyobb mértékben drágultak, mint a használt lakások.

“Az új lakások áremelkedése az erős kereslet és a munkaerőhiány okozta költségnövekedés mellett azzal is magyarázható, hogy a piac alkalmazkodni kezdett a mostani szabályok szerint 2019 végéig érvényben lévő kedvezményes áfa megszűnése utáni helyzethez. A folyamatos drágulás miatt ugyanis, ha 2020-tól 27 százalékra ugrik az új lakások jelenleg 5 százalékos áfája, akkor ez a több mint 20 százalékos különbség nem egyik napról a másikra jelenik majd meg az árakban." - mondta a szakember. Hozzátette, hogy az új lakásoknál addig elég pörgős piacra lehet számítani, a fejlesztők igyekeznek ugyanis befejezni a folyamatban lévő építkezéseket, a megmaradt lakások iránt pedig a vevők futnak versenyt.

{{BANK360BANNER_LTP}}

Jelentős drágulás a használtaknál, komoly eltérésekkel

A használt lakások piacán bekövetkezett drágulás hátterében továbbra is a nagyvárosokban látható áremelkedés áll. A fővárosi házak és lakások kínálati ára október elején 24 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. a megyei jogú városokban 18 százalékos, a többi városban pedig 23 százalékos volt az éves árnövekedés. A községekben jóval mérsékeltebb, 12 százalékos drágulás volt megfigyelhető a kínálati piacon. A jelentős áremelkedésben szerepet játszott, hogy az októbertől életbe lépett lakáshitel-piaci szigorítások miatt sokan előre hozták a vásárlást, ez pedig extra keresletet generált a piacon.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Finanszírozást keresel? A Pénzcentrum lakáshitel kalkulátorával a magyar bankok lakossági hiteltermékeit hasonlíthatod össze, legyen szó lakásvásárlásról, építkezésről, felújításról, vagy épp szabad felhasználású jelzáloghitelről. Találd meg Te is a számodra legjobb konstrukciót!

“Az országon belüli különbségek továbbra is nagyon jelentősek" - fogalmazott Balogh László. Példaként az ingatlan.com szakértője elmondta, hogy amíg Budapesten több mint 600 ezer forint volt az eladásra kínált lakások átlagos négyzetméterára október elején, addig Salgótarjánban ugyanez a mutató 131 ezer forintnál, Békéscsabán pedig 202 ezer forintnál járt. Ezzel szemben Debrecenben 380 ezer, Győrben pedig 372 ezer forintért kínáltak átlagosan egy négyzetméternyi használt lakást.

A portál rövid távú előrejelzése szerint az év második felében és jövőre is élénk maradhat a használt lakások piaca, Budapesten és a vidéki nagyvárosokban is magasabbak lesznek az árak az egy évvel korábbihoz képest. Az új lakások esetében a vevők közötti verseny és a lakásépítési áfa megszűnése miatt az áremelkedés a következő 1-2 évben folytatódhat.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem