2018. február 18. vasárnap Bernadett

Dübörög az építkezési láz, de nincs ok pánikra: lesz elég tégla

  • MTI
  • 2018. január 30. kedd 08:31

Jelentős további fellendülésre számít idén a tégla- és cseréptermékek iránti keresletben a Magyar Téglás Szövetség elnöke. Kató Aladár a keddi Magyar Időkben azt mondta, nem kell építőanyag-hiányra számítani, ha olykor kisebb csúszásokkal is, de a gyárak és a kereskedők tudják majd teljesíteni a megrendeléseket.

Kató Aladár, a Magyar Téglás Szövetség elnöke szerint az előzetes várakozásoknak megfelelően 2017 nagyon kedvező év volt a tégla- és cserépgyáraknak, a 2016-os évhez képest 30-35 százalékkal bővült a piac.

A folyamatban lévő társasházi és családi házas építkezések egész évben biztosították a folyamatos keresletet, és ez a közeljövőben is hasonlóképpen lesz. Kató elmondta, hogy a kormányzat lakásépítést ösztönző lépéseinek köszönhetően a korábbi évekkel ellentétben tavaly már nemcsak a nagyvárosokban, ipari központokban indultak meg az építkezések, hanem kisebb településeken is nőtt az építési kedv. Egyedüli bizonytalanságot az értékesítésre szánt új lakások ötszázalékos forgalmi adójának hosszabb távú sorsa jelent.

Tavaly már jóval több mint tízezer lakást adtak át, idén pedig Kató latolgatása alapján akár 20 ezer is elkészülhet, mind a társasházi otthonoknál, mind a családi házaknál további jelentős bővülést várnak idén.

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
11
22
33
 Kedvelem az oldalt

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Interspar

02.15-02.21
Országos

Spar

02.15-02.21
Országos

Lidl

02.15-02.21
Országos

Auchan

02.15-02.21
Országos

Aldi

02.15-02.21
Országos

Tesco

02.15-02.21
Országos

Auchan

Műszaki cikkek
02.08-02.21
Országos

Praktiker

02.08-02.21
Országos