7 °C Budapest

Dübörög a lakáspiac, sokan még csak most eszméltek fel

2017. április 19. 19:30

Az első negyedévben a fővárosban a használt lakások többsége 10-25, míg vidéken 10 millió forint alatt kelt el. Új építésűeknél Budapesten leginkább 20-40 , vidéken pedig 10-25 millió forint értékben adtak el lakóingatlant.


Az Otthon Centrum becslése szerint a 130 ezret meghaladó 2015. évi forgalmat követően 2016-ban az adásvételek száma elérte a 150 ezret. 2017 erőteljes tranzakciószám növekedéssel indult, ami alapján  országosan 36-38 ezer lakás adásvételt becsültek az év első három hónapjára. A fővárosban a használt lakások többsége 10-25, míg vidéken 10 millió forint alatt kelt el. Új építésűeknél Budapesten leginkább 20-40 , vidéken pedig 10-25 millió forint értékben adtak el lakóingatlant.

Rengeteg adás-vétel az agglomerációban és a vidéken

Általában a második és a harmadik negyedév eladásai határozzák meg leginkább az éves teljesítményt, ezért mindenképpen bíztató jel, hogy idén a tavaszi szezon előtt már ilyen számban történtek tranzakciók.

A piac továbbra is nagyon koncentrált: 2017 I. negyedévében elsősorban a fővárosban és a fővárosi agglomerációban, Nyugat-Magyarországon, a Balaton menti településeken és a nagyobb vidéki városi körzetekben vannak vásárlók. Budapest továbbra is kiemelkedő, de csökkenő részesedéssel rendelkezik: a KSH első negyedéves adatai szerint 2014 és 2016 között a fővárosi tranzakciók aránya az összes adásvételen belül 31,5 százalékról 27,6 százalékra csökkent.

Az idei év első három hónapjában, a fővárosban, a használt lakások két harmada 10-25 millió forint között kelt el, az új építésű ingatlanok 60 százaléka pedig 20-40 millió forint közötti ársávban.

 Az eladott ingatlanok közel fele új és használt lakásoknál egyaránt 50 m² alatti volt Budapesten. Az összes eladáson belül itt volt a legnagyobb az értékesített új lakások aránya, 16 százalékot tettek ki.

Vidéken a használt ingatlanok 45 százaléka 10 millió forintnál alacsonyabb áron kelt el, az új lakás tranzakciók nagyobb része pedig a 10-25 millió forint közötti ársávban. Az új lakások aránya, az összes tranzakción belül mindössze 10 százalék volt.

Soóki-Tóth Gábor, az Otthon Centrum elemzési vezetője 2017-ben a legnagyobb mértékű tranzakciószám növekedést a fővárosi agglomeráció gyorsforgalmi utak által érintett térségeiben vetíti előre. Különösen az északi és a déli agglomerációs szektorban (a 2-es főút, az M3-as illetve délen az M0, 4-es út és M6 autópálya közötti szakasza mentén, illetve ezen utak közvetlen vonzáskörzetében), valamint vidéken, a megyei jogú városokban és környékükön.

Az áremelkedés elérte a peremkerületeket

Soóki-Tóth Gábor szerint Budapesten a használt társasházi lakások négyzetméterárai átlagosan 250-580 ezer forint között alakultak az első negyedévben. A legtöbb kerületben a lakások 5-30 százalékkal lettek drágábbak a tavalyi év ugyanezen időszakához képest, ami a fajlagos árak átlagos értékeit illeti.

Legnagyobb mértékben az alacsonyabb árfekvésű pesti kerületek (X, XV., XVI.) és a IX. kerület lakásai drágultak, míg érdemben nem változtak az árak az egyébként népszerű III., a XIII., és a XIV. kerületekben.

A vidéki megyei jogú városokban, az első negyedévben, a társasházi lakások átlagos négyzetméterár értéke 120-320 ezer Ft/m2 között alakult, a legdrágább városok Győr, Debrecen, Kecskemét és Sopron voltak. Az átlagárak növekedésének mértéke 5-25% között volt a tavalyi év ugyanezen időszakához viszonyítva. A legnagyobb mértékű árnövekedés Szolnokon, Kecskeméten és Nyíregyházán volt mérhető, míg az Otthon Centrum szerint alig változtak az átlagos négyzetméterárak Békéscsabán, Szombathelyen és Nagykanizsán.

A panellakások piacán a legdrágább lakások 350 ezer Ft/m2 fajlagos áron keltek el a fővárosi XI. és XIII. kerületben. Budapest többi kerületében 250-350 ezer forintos négyzetméterár volt meghatározó. Ezek az árak 10-15 százalékkal voltak magasabbak a tavaly év első negyedévéhez képest.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A vidéki központokban a panellakások legmagasabb fajlagos lakására 250 ezer forint körül alakult idén Győrben, Debrecenben, Székesfehérváron és Sopronban, míg a többi megyei központ többségében 150-200 ezer forint között szóródtak az árak egy négyzetméterre vetítve. Az emelkedés mértéke a fővárosban tapasztaltakhoz hasonlóan 10-20% között volt a tavalyi évhez képest.

Budapesten a családi házak négyzetméterára 250-500 ezer forint között alakult az idei év első három hónapjában, míg a vidéki városokban 100-250 ezer forint között. A legmagasabb árak Debrecenre, Győrre, Sopronra, valamint Székesfehérvárra voltak jellemzők.

Közép-Magyarország vezet a lakásépítésben

A fővárosban közel 400 projektben 23,5 ezer lakás építését tervezik a beruházók.

A legtöbb új lakás a XI. és a XIII. kerületben érhető el.

Az online piactereken a vidéki megyei jogú városokban ennek töredéke, mintegy 200 projektben 6600 új lakás jelent meg. A legtöbb, összesen 41 darab projekt Győrben, ahol közel 1400 lakás építése van folyamatban. Az elmúlt negyedévben szintén Győrben jelent meg a legtöbb projekt, de Pécs és Szombathely is az élénkebb városok közé tartozik. Debrecen a projektek számában (29 darab), ugyan elmarad Győrtől, ám az épülő lakások számában a két város értéke közel azonos, ugyanis Debrecenben épül a legtöbb (összesen három) száz lakásosnál nagyobb projekt.

A főváros belső részeiben az új építésű lakások árait 500-700 ezer forint körüli fajlagos ár jellemzi, míg a külső részeken és a vidéki városainkban, a megyeszékhelyeken és Sopronban, 300-450 ezer forintos kínálati árak jellemzőek, míg a többi megyei jogú városban 250 ezer forintos áron kínálnak új építésű lakásokat a beruházók.

A szabad lakások aránya vidéken a legtöbb városban 50-70%. Kivétel Békéscsaba, ahol egy már korábban átadott társasházból maradtak lakások, ezért itt 5%-nál kevesebb a leköthető lakások aránya, szemben Hódmezővásárhellyel és Szekszárddal, ahol 2017 I. negyedévében jelent meg egy-egy új projekt, így a lakások többsége, az említett két városban még megvásárolható.

 

 

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem