7 °C Budapest

Dráma: bezár a legendás budapesti vásár

Pénzcentrum
2012. szeptember 13. 11:02

Haldoklik a lakáspiac, így tíz év után először elmarad a jövő hét végére tervezett 21. őszi budapesti Lakásvásár - olvasható a szervezők közleményében.

Mint írják, a rendezvény egyfajta lakmusz papírja volt a lakáspiacnak - a kiállítók és látogatók száma mindig hű képét mutatta a piac állapotának. 2002-ben 40 kiállítóval indult a "sikerszéria", a csúcsot pedig 2005-2006 jelentette, amikor csaknem 200 kiállító kínálta portékáit, az új és használt lakásokat, valamint az elengedhetetlen banki hiteleket, illetve a különböző állami támogatásokat.

A közleményben ugyanakkor kiemelik: idén tavasszal ismét csupán 40 kiállító vett részt a vásáron, jelezve, hogy a piac haldoklik. "Alig épül új lakás, az építő cégek tönkrementek, a magyarok csődöt jelentettek, a külföldiek kivonultak, a használt lakások adásvétele beszűkült, nincs igazán fizetőképes kereslet a piacon, a bankok szinte alig hiteleznek, s a most beindított kamattámogatás és szocpol sem mozdította meg a piacot, magyarán ez a szektor befuccsolt" - összegezte a problémákat Borsi László, a Lakásvásár Média Csoport elnöke.

"Állami pénz nélkül önmagában a lakáspiac nem képes működni Magyarországon. S, mivel az elmúlt években hektikus, kiszámíthatatlan, hosszú távra tervezhetetlen volt az állami szerepvállalás, ez a mostani válság időszakban sújtja leginkább ezt a szektort. Az idei évre az állam által tervezett 6 milliárdos lakáscélú költségvetés elenyésző a 2000-es évek közepén megvalósult 230 milliárdhoz képest, aminek csaknem a fele visszavándorolt a költségvetésbe adók és járulékok formájában" - mondta Borsi László.

 

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem