2020. július 16. csütörtök Valter

Dömping volt ma a Házban: módosulnak a felnőttképzés szabályai, a honvédségnél is változás lesz

  • MTI
  • 2020. június 3. szerda 18:31

 Bár még nem fogadta el a parlament a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló javaslatot, egy sor más módosítás átment ma a Házon. Soroljuk, mi minden fog változni!

Az élelmiszerek kettős minőségével összefüggésben elfogadott törvény

A törvény szerint, ha Magyarországon forgalomba hozott élelmiszer megegyezik egy másik tagállamban forgalmazott élelmiszerrel, akkor vagy az élelmiszer előállítója, vagy nem hazai előállítású élelmiszer esetén az első magyarországi forgalomba hozója felelős azért, hogy az itt forgalomba hozott élelmiszer összetételében és jellemzőiben jelentősen ne térjen el a másik tagállamban forgalmazottól. Kivételek lehetségesek "jogszerű és objektív okok" esetén, amelyeket rendeletben határoznak meg.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság ezentúl egy évre hozzáférhetetlenné tehet olyan weboldalakat, amelyek hamisított vagy Magyarországon engedéllyel nem rendelkező terméket, például élelmiszert, állatgyógyászati terméket, növényvédő szert árul. Létrehozták az állatorvosi alapellátó rendelő intézményét, ahol egyszerűbb beavatkozásokra lesz lehetőség.

Változnak az exportfinanszírozásra vonatkozó szabályok

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter javaslata, ami szerint az a cél, hogy Közép-Európa leggyorsabb és leghatékonyabb exportfinanszírozási rendszerét hozzák létre Magyarországon. A módosítás megnöveli azoknak a kereskedelmi bankoknak a hitelkorlátját, amik az Eximbank hiteleit a vállalkozások számára elérhetővé teszik, így a miniszter szerint újabb vállalatok férhetnek hozzá a hiteltermékekhez.

Bővül az Eximbank tőkealapokos befektetési képessége, lehet majd a bel- és külföldi kockázati- és a magántőke alapok mellett ingatlanalapok alapításához vagy az ahhoz történő csatlakozásához kapcsolódóan is jegyezni befektetési jegyet.

A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló törvény módosítása az 50 éven felüli kormánytisztviselők részére adható három napos pótszabadság lehetőségét vezeti át a külszolgálati törvénybe.

Tűzfegyvernek minősítik át a színházi fegyvereket

A jövőben a hatástalanított tűzfegyvereket nem különítik el a működőképes eszközöktől, de a módosítás nem érinti a 2016. április 8-a előtt hatástalanított példányokat. Az ezután hatástalanított fegyverek tulajdonosainak 2022. december 31-ig kell bejelentést tenniük.

A módosítás az úgynevezett színházi fegyvereket, valamint a gáz- és riasztófegyverek egyes fajtáit tűzfegyvernek minősíti át, a 2022 végéig megvásárolt gáz- és riasztófegyvereket viszont nem kell tűzfegyverré minősíttetni.

A falusi polgármesterek által vezetett civil szervezetek is részesülhetnek a Nemzeti Együttműködési Alap támogatásaiból

Eszerint 2020. július 1-jétől lehetővé teszik, hogy az 5000 fős és az alatti lakosságszámú településeken működő civil szervezetek akkor is részesülhessenek a Nemzeti Együttműködési Alap és a Magyar Falu Program támogatásaiból, ha vezető tisztségviselőjük egyben polgármester is.

A felnőttképzési törvényt módosítottak

A törvény az indoklás szerint a felnőttképzési adatok naprakész ismeretét, a képzések és a munkaerőpiaci igények közötti nagyobb összhang megteremtését, a képzésekbe bekapcsolódók számának növelését, valamint a képzők adminisztratív terheinek csökkentését célozza. Létrejön és fokozatosan épül ki a felnőttképzés adatszolgáltatási rendszere, amely várhatóan az idén ősszel induló képzéseknél már naprakész lesz. Ugyancsak létrejön a munkaerő-piaci előrejelző rendszer, amely regionális szinten jelzi előre az igényeket.

A felnőttképzésben tanulóknak lehetőségük lesz képzési hitelt és ösztöndíjat igénybe venni.

A honvédség utánpótlásáról is elfogadtak egy törvényt

Az indokolás szerint a honvédség munkahelyteremtéssel, toborzással, haderejének modernizálásával készen áll arra, hogy részt vegyen az élet újraindítását szolgáló gazdaságvédelmi akciótervben. A törvénycsomag szerint például az elhunyt katonák árváinak járó kiegészítő támogatáshoz hasonlóan a honvédelmi alkalmazottaknak is jár kiegészítő támogatás, amely szintén adómentes.

Változik a közkatona vagy a pályakezdő fogalmának törvényi meghatározása, és megszűnik a hivatásos állományba vételhez szükséges két éves honvédségi jogviszonyra vonatkozó előírás. Új lehetőségként jelenik meg a hivatásos állományba vétel a polgári életből tiszt és altiszt esetén.

Egyszerűsödnek a próbaidőre vonatkozó szabályok, egyes rendfokozatok elérése esetében csökken a várakozási idő, de a változtatás pontosítja a fegyelmi szabályokat is.

A szerződéses állományú katonák egyszeri szerződéskötési díjat kaphatnak a jövőben. Az önkéntes tartalékos katonák esetében a miniszter eltérő illetményeket és más juttatásokat is megállapíthat, és három hónapos próbaidővel kell számolniuk azoknak az önkéntes tartalékos katonáknak, akik vállalják, hogy a tényleges szolgálati idejüket egybefüggően teljesítik.

A járvány gazdasági hatásainak mérséklését célzó adóváltoztatásokról döntöttek

A pénzügyminiszter javaslata szerint a szociális hozzájárulási adó július 1-jétől 17,5 százalékról 15,5 százalékra csökken. Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás (ekho) szintén 15,5 százalék lesz. A kisvállalatiadó kulcsa a jelenlegi 12 százalékról 11 százalékra csökken. Törvénybe foglaltak a bankok járványügyi különadójával kapcsolatos szabályokat is, ami alapján a teher mértéke 0,19 százalék.

A törvény szerint a cégek akár teljes nyereségüket társaságiadó-mentesen félretehetik egy négy éven belül megvalósuló magyarországi beruházásra, amennyiben annak összege nem haladja meg a 10 milliárd forintot.

Törvénybe foglalták a kiskereskedelmi adót

A pénzügyminiszter javaslata szerint a kiskereskedelmi adót kizárólag 500 millió forintos éves árbevétel felett kell fizetni, annak mértéke sávosan változik: 500 millió forint és 30 milliárd forint közötti adóalap esetén 0,1 százalék, 30-100 milliárd forint között 0,4 százalék, az ezt meghaladó esetekben pedig 2,5 százalék.

Krízisbiztosítási rendszert hoztak létre a mezőgazdaságban

Az állam krízisbiztosítási rendszert fog működtetni a mezőgazdasági termelők időjárási és más kockázatok következtében kialakuló jövedelemingadozásainak mérséklése, a jövedelmek stabilizálása miatt. A gazdák önkéntesen csatlakozhatnak a krízisbiztosítási rendszerhez, ami abban az esetben téríti meg a mezőgazdaságból élők kieső jövedelmének legfeljebb mintegy 70 százalékát, ha jövedelmen több mint 30 százalékkal csökkent az előző három év átlagához képest.

Fegyelmi eljárásokkal kapcsolatos szabályokat változtatnak meg

Kötelezővé teszik a közjegyzői fegyelmi bíróságok ügyrendjének megalkotását, ami a jövőben tartalmazza az eljáró tanácsok összetételének szabályait, a vizsgálóbiztosok beosztásának rendjét, valamint a fegyelmi ügyek elosztásának szabályait is.

Részben megújítják a közjegyzői szolgálatból történő felfüggesztés szabályait. A fegyelmi eljárás lefolytatását nem igénylő esetekben az országos elnök állapítja meg a felfüggesztés törvényi feltételeinek fennállását, mérlegelésnek pedig nem lesz helye.

Szigorítják a kinevezési feltételeket és a szolgálati jogviszony megszűnésének okait, és bővítik a végrehajtóval szemben indítható fegyelmi eljárások körét. Újraszabályozzák az első fokon eljáró fegyelmi tanács összetételét is, a háromtagú tanácsoknak ezentúl végrehajtó tagjai is lesznek szakülnökként. Megemelik a fegyelmi büntetésként kiszabható pénzbírságot: ez a végrehajtóval szemben ötmillióról húszmillió forintra, végrehajtóhelyettessel szemben 500 ezerről kétmillió forintra emelkedik.

A lefoglalt vagyontárgyak esetében az elektronikus ingó- és ingatlanárverezésben szabályozzák az ingatlanok kiürítése után az ingóságok sorsát, azokat 30 nap helyett 60 napig őrzik ezentúl. A határon átnyúló tartási ügyekben eljáró pártfogó ügyvédeknek is lehetősége lesz eljárási előleget igényelni. Március 1-jétől a bíróságok járnak el a gyermekekkel való kapcsolattartásra vonatkozó határozatok végrehajtásában. Ezekben soron kívül kell eljárni, a bizonyítást pedig hivatalból is elrendelheti a bíróság.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Az egyik legjobb ajánlatot most a CIB Bank nyújtja, itt idén - 60 hónapos futamidőre - 38414 forintos kedvezményes törlesztővel kalkulálhatsz, míg 2021-től 40219 forintra ugrik a törlesztő. De nem marad el ettől a Raiffeisen Bank ajánlata sem, amely esetében, az 5,90 százalékos kedvezményes THM 7,96%-ra ugrik a THM-plafon megszűnése után. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Spar, Interspar

Grill
07.21-07.22
Országos

Praktiker

04.02-07.31
Országos