16 °C Budapest

Döbbenetes: átlépték azt a bizonyos lélektani határt a budapesti ingatlanárak

2020. július 6. 19:33

A második negyedév adatai még nem mutatnak drámai változást az új építésű lakások darabszámában, ám a vírus okozta befektetői elbizonytalanodást jelzi, hogy az egy évvel korábbihoz képest majdnem 40 százalékkal kevesebb projektet indítottak el a fővárosban. Az átlagos budapesti négyzetméterár átlépte az egymillió forintos lélektani határt.

A vállalkozói lakásépítés legerősebb piaca a fővárosi, a megyei jogú városokban épülő összes projektnél majdnem másfélszer több beruházás indult el Budapesten. A lakásszám terén ennél is markánsabb a különbség, több mint háromszorosa a vidékinek. Az Otthon Centrum júniusi felmérése az online hirdetett új építésű lakásprojekteket elemezte: Budapesten 463 beruházás van folyamatban, a beruházók 6.130 lakást kínáltak megvételre.

A megvásárolható új építésű lakások száma az egy évvel ezelőttihez képest kis mértékben változott, mindössze egy százalékos csökkenés volt tapasztalható, összegezte a tanulmány legfontosabb adatait Soóki-Tóth Gábor elemzési vezető. Mint mondta, ennél valamivel nagyobb mértékben, 1,7 százalékkal csökkent a megvalósítás különböző fázisaiban lévő projektek száma. Az épülő és tervezett lakások esetében 181 darabbal kevesebb van jelenleg a piacon, ami fél százalékos csökkenést jelent.

Darabszám terén tehát egyelőre nem számottevő a visszaesés az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest, azonban ennél jóval drámaibb képet mutat az újonnan induló projektek száma.

Az egy évvel korábbihoz képest már 2020 első negyedévben is 37,2 százalékkal kevesebb projekt indult (27), és az arányok a második negyedévben sem javultak. Az elmúlt három hónapban ugyan eggyel több új projektet indítottak a beruházók a fővárosban (28-at), de ez a 2019 II. negyedévben indult projektszámhoz (45) képest 37,8 százalékos csökkenést jelent, ami a vezető elemző szerint a beruházók elbizonytalanodását mutatja. 

Az új építésű lakóingatlanok értékesítésekor eddig alkalmazott kedvezményes öt százalékos áfa kivezetése mellett, a vírushelyzet miatti korlátozó intézkedések sem kedveztek a befektetőknek, akik egyelőre most kivárnak, ami újabb lassulást hozott az egyre lomhább piacon" A kialakult helyzet miatt számos projekt átadását későbbre ígérik, de esetenként az építkezés teljesen leállt, a tervezett lakóingatlan fejlesztés elmarad 

- mondta Soóki-Tóth Gábor. Budapesten a legtöbb projekt a XIII. kerületben van (82), de Budán a XI. kerületben (59), valamint a III. kerületben (46) is erős a felhozatal. Pesten Zugló (34), Ferencváros (32), Józsefváros (29) a sorrend, míg a külső pesti kerületekben (XXI. és XXIII.) mindössze két-két projekt indult el.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az új építésű lakások átlagos négyzetméter ára Budapesten átlépte az egymillió forintos lélektani határt (1.026.000 Ft/m²), ami éves viszonylatban 7 százalékos növekedést jelent. Ha csak az előző negyedévhez hasonlítjuk, akkor 1,4 százalékos volt az emelkedés, vagyis 14 400 forinttal drágábban kínáltak egy négyzetmétert. A kiemelten kedvelt fővárosi kerületekben (I., II., V. és a XII.) ennél is magasabb az átlagár, ezekben a városrészekben 1,5 millió Ft/m² feletti árszint a jellemző. A külső pesti kerületek árfekvését 700-850 ezer közé pozicionálta a piac, a legolcsóbban a XXIII. kerületben kínálnak egy négyzetmétert (510 ezer Ft). A fővárosi projektek igen széles skálán mozognak, a legdrágább kategória eléri a 3 millió forintos négyzetméterárat.

A kormány idén tavasszal elfogadott rozsdaövezeti programja egy újabb lökést adhat a budapesti újlakás piacnak. Vincze Edit, az Otthon Centrum Solutions Kft. vezetője szerint a programban Budapesten elsősorban a III., VIII., IX, X., XI., XIII. kerületben található barnamezős városrészek lehetnek érintettek. Mint mondta ezeknek az ingatlanoknak a nagy része hosszú évek óta hasznosítatlanul áll, így ha ezeken a területeken beruházások valósulnak meg, nemcsak új lakások épülhetnek, hanem új városrészek is létrejöhetnek, amelyek az adott környék ingatlanpiacának fellendülését hozhatják.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm