13 °C Budapest

Csúnyán lehúzták a magyar mulatóslegendát: 5 milliója bánja

2017. október 13. 17:30

Csúnyán befürdött a lakásfelújítással Bódi Guszti: milliókkal húzták le a munkások, és fél évig albérletben kellett élniük. Nem egyedi az ő esete, pedig néhány egyszerű módszerrel ez kivédhető. Mutatjuk, hogyan.

Majdnem kétszer annyiba fájt Bódi Gusztiéknak a lakásfelújítás, mint amennyit eredetileg rászántak. A munkások csúnyán átverték őket, és még le is léptek. Eredetileg 3 millióból szerették volna korszerűsíteni az otthonukat, de 5 milliót vittek el a munkások, és fél évig albérletben kellett élnie a Bódi családnak.

Ötmilliót vittek el. Először jött gázos, adtam neki anyagra 1,7 milliót, utána meg 1,1 milliót, később persze kiderült, hogy többet számolt fel, mint kellett volna, és ezt eljátszotta velünk szinte az összes munkás. Aztán jött a villanyszerelő, aki megvetette velem a legújabb csöveket. Jóval többet rendelt, mint amire szükség lett volna, a maradékot természetesen elvitte. Persze a festővel sem ment minden simán, kétszer annyi négyzetmétert számolt el, mint kellett volna, ami körülbelül 200 ezer forintnyi pluszkiadást jelentett. Rémálom, de a közel fél év alatt összesen ötven ember dolgozott a házukban, és még most is csak 95 százalékosan van kész az otthonuk"

- mondta az Esti Frizbi Hajdú Péterrel című műsorban Bódi. Egy időre albérletbe költöztek, ami szintén pluszkiadást jelentett.

Csak tíz percre voltunk a háztól, hogy szemmel tudjam tartani a felújítást. Hatvan napot töltöttünk albérletben, de Margót nagyon megviselte, olyan volt, mintha visszamentünk volna az időben ötven évet"

- tette hozzá a mulatóslegenda. A lakásban egyébként kicserélték az elavult vezetékeket, kialakítottak egy vendégszobát, másik helyiségbe tették a konyhát, és a hálószobát is felújították.

Sajnos nem egyedi eset az övék, sokakat átvernek lakásfelújítás közben, van azonban néhány dolog, amivel minimálisra csökkentheted ennek az esélyét. Kezd rögtön azzal, hogy megbízható szakembereket kérsz fel a munkára. Természetesen ez nem annyira egyszerű, de van megoldás.

A területileg illetékes iparkamarában regisztrált vállalkozók közül érdemes választani, és legalább kettőtől kérjen árajánlatot, aki lakásfelújítást tervez. Emellett minden esetben írjanak szerződést, ami tartalmazza, hogy mi a szakmai feladat, mennyibe kerül annak elvégzése, milyen határidőt, és fél-, vagy egyéves garanciát vállal a kivitelező. Rengeteg kellemetlenségtől megkímélheti így magát az ember

- mondta korábban a Pénzcentrumnak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

Ne az alapján dönts tehát, hogy ki tud azonnal hozzákezdeni a munkálatokhoz. A jó szakemberek nem ülnek és várakoznak arra, hogy hátha megcsörren a telefon, és valaki végre felkéri őket. Hetekre, vagy akár hónapokra előre le vannak kötve, éppen ezért már jóval a felújítás kezdete előtt keress szakembert, a csempét később is ráérsz kiválasztani. Nyugodtan kérj referenciát, kérdezd meg, hogy legutóbb hol, vagy min dolgozott, és meg lehet-e nézni. Légy körültekintő, szánd rá az időt a jó szakember kiválasztására.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ha túl olcsón vállalja a munkát, akkor ott valami sántít. Legalább 2500 forintos óradíjjal dolgoznak a munkások, de inkább a 3500 forint az általános.

Ha nem írsz szerződést, nem kérsz számlát, akkor megspórolhatod a 27 százalékos áfát, de ér ekkora kockázatot? Az esetek 80 százalékában - ha hatósági engedélyhez nem kötött a kivitelezési munka - akkor szóbeli megállapodással bízzák meg a szakembert. Ez később viszont sokkal többe kerülhet, hiszen nincs semmi a kezedben, és nem tudsz mire hivatkozni, ha minőségbeli kifogásaid vannak, esetleg valami félreértés történt, vagy garanciális javítást szeretnél. Ha mindezt összeadod, jóval nagyobbat bukhatsz, mintha kifizetted volna az áfát is.

Még hitelből is megéri

A lakástulajdonosok harmada rendszeresen, nagyjából öt évente végez felújítási munkákat egy idei felmérés szerint, és a felújítóknak több mint a harmada hitelből renovál. Aki nem rendelkezik a felújításhoz szükséges megtakarítással, azok személyi kölcsönből, szabad felhasználású hitelekből finanszírozzák a családi beruházást. A személyi kölcsönök aránya 14 százalék.

A lakás korszerűsítése még hitelből is megéri, ugyanis a felújításnak köszönhetően spórolhatsz annyit a rezsiszámládon, amennyi a hitel törlesztője. Így önfinanszírozó lehet az egész korszerűsítés. APénzcentrum kalkulátora szerint, ha 2 millió forint személyi kölcsönt 5 éves futamidőre szeretnénk felvenni, akkor az egyik legjobb választás aSberbank Fair Személyi Kölcsön, a havi törlesztője 42 942 forint, és 10,97 százalék a THM. Épp csak, hogy a második helyre csúszott aK&H otthonszépítő személyi kölcsöne, itt a THM 10,98 százalék, a havi törlesztő pedig 42 484 forint. Az MKB Mosoly személyi kölcsön áll a harmadik helyen, 42 467 forintos törlesztővel és 11,31 százalékos THM-mel.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm