16 °C Budapest

Családvédelem: éppen azok maradnak ki, akik a leginkább rászorulnának

2019. április 9. 09:32

A 2018-as év a Családok éve volt és számos családvédelmi intézkedés lép majd életbe idén is. Azonban vannak a családvédelmi akciótervnek hátulütői is, amelyről kevesen beszélnek. A Hintalovon Alapítvány ezért idén már harmadjára készítette el a jelentését a magyarországi gyermekjogi helyzetről, mely szerint korántsem rózsás a helyzet. 

A Családok évéről és a családvédelmi programről is beszélt Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő az ATV Start című műsorában. A Hintalovon Alapítvány alapítója elmondta, hogy a Gyermekjogi jelentés elkészítéséhez vizsgálták a családokat érintő intézkedések hatását, és kiderült, hogy azok az 1,8 millió gyereknek csak egy részét érintik. A szegénységben élő gyerekek a juttatások nagy részéből kimaradtak.

Pedig az az ingyenes étkeztetés, vagy a bölcsődei ellátás bővítése nagy segítséget jelenthetnek a szegény családok gyerekeinek is. A jelentés arra is rámutatott, hogy Magyarországon jelenleg 60 ezer gyerek nem jut hozzá helyben a gyermekorvosi ellátáshoz. De nem csak a gyermekorvosok létszámhiánya érinti hátrányosan a magyar gyerekeket: több megyében hiányzik a gyermekpszichiátriai ellátás, és hiány van védőnőkből, tanárokból is. Így a gyermekek nem jutnak minőségi oktatáshoz sem. 

A jelentés mégis legszomorúbb eredménye,  hogy a népességarányhoz viszonyítva a 15-19 éves lányok között nőtt a legnagyobb arányban a teherbeesések száma.

Gyurkó Szilvia szerint elmondta, hogy sajnos kevés adathoz jutottak hozzá, mert több szervezet is elutasította az adatkérésüket. További probléma, hogy az EMMI és a KSH adatai jelentősen eltérnek egymástól, és még az uniós forrásokból finanszírozott kutatások adataihoz sem lehet nyilvánosan hozzáférni. Pedig a magyar gyerekek helyzetének megismeréséhez minden forrás fontos lenne.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem