12 °C Budapest

Búcsút intettek a Balatonnak a jómódú pesti családok: itt vesznek most tömegével hétvégi házat

2021. március 18. 18:34

Országszerte növekszik az érdeklődés a belföldi nyaralóingatlanok iránt, ennek egyik mozgatórugója a koronavírus járvány következtében megváltozott pihenési szokások lehetnek. A klasszikus célpontnak számító Balaton-part és Velencei-tó mellett a Balaton-felvidék, a Tisza-tó és Heves megye településein is egyre nagyobb számban tűnnek fel a nyaraló és otthonteremtési célú ingatlant kereső budapesti érdeklődők.

Az év eleji ingatlanpiaci fellendülés a nyaralók területén is érzékelhető volt, tavasz helyett már januárban megjelentek az érdeklődők, és a hagyományosnak számító Balaton-parti és Velencei-tavi ingatlanok mellett megélénkült a vízparttól távolabb eső és korábban kevésbé preferált területek iránti érdeklődés is.

A koronavírus-járvány hatására megváltozott utazási és nyaralási szokások a nyaralóingatlanok iránti kereslet átalakulásában is tetten érhetőek.

A Balaton-felvidéken, a Tisza-tó partján és az Eger melletti kisebb településeken is megjelentek azok a budapesti ingatlankeresők, akik nyaraló céljára vagy a home office lehetőségével élve hosszabb távon is a fővárostól viszonylag nagyobb távolságra keresnek ingatlant.

Balaton-felvidék, ahol a művészet és pihenés találkoznak

"Nagyon kelendőek a telkek, emellett a lakásfelújítási támogatásnak köszönhetően újra megnövekedett a felújítandó ingatlanok iránti kereslet és a falusi CSOK-nak köszönhetően felértékelődtek a kistelepülések is" - számolt be az év eddigi tapasztalatairól Ranga Gabriella, az OTP Ingatlanpont veszprémi irodájának vezető értékesítési tanácsadója.

Elmondása szerint az előző évekhez képest egyre többször találkoznak olyan, fővárosi ingatlannal rendelkező érdeklődőkkel, akik a Balaton északi régiójában keresnek nyaralót vagy hétvégi házat, és megnövekedett azoknak a száma is, akiknek a home office miatt már nem fontos, hogy egy nagyvárosban töltsék el a mindennapjaikat és a Balaton-felvidék egyik falujában képzelik el életüket.

A töretlenül népszerű, közvetlenül a Balaton partján, vagy annak közelében fekvő ingatlanok mellett megnőtt a kereslet a tótól még elérhető távolságban lévő családi házak és a Művészetek völgyének otthont adó települések iránt is. A budapesti érdeklődők körében a legnépszerűbb ingatlantípus a nyaraló célra is használható, de a hosszú távú ott-tartózkodásra is alkalmas családi ház.

Egyre többször tapasztaljuk, valószínűleg a koronavírus járvány hatására is, hogy sokan a bezártság érzése miatt szeretnének lakásból családi házba költözni, ezzel felértékelődtek a Veszprém környéki családi házak, elsősorban az alacsony fenntartási költségű, kisebb alapterületű ingatlanok

- tette hozzá Ranga Gabriella.

Tisza-tó, a kerékpárosok paradicsoma

Az utóbbi években számos fejlesztés valósult meg a Tisza-tó környékén, a tavat körbefonó bicikliút elkészültével a Magyar Közút felmérése szerint 65 százalékkal nőtt tavaly a bicikliforgalom. "Az, hogy a Tisza-tó turisztikai szempontból felértékelődött, az ingatlanpiacon is pozitív változásokat hozott. A járvány hatása ugyan érzékelhető volt tavaly, mégis nőtt az érdeklődés a térség iránt" - mondta Kiss György Csaba, az OTP Ingatlanpont tiszafüredi irodájának vezető értékesítési tanácsadója.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A korábbi évekhez képest a Tisza-tó környékén is megnövekedett a fővárosi érdeklődők száma, akik nyaralás céljára keresnek ingatlant és telket. A legnépszerűbbek a stranddal és kikötővel rendelkező települések, a legkeresettebb ingatlanok a családi házak, amit sok esetben nyaralónak, hétvégi háznak vagy apartmannak vásárolnak meg az érdeklődők. Fekvés szempontjából a legnépszerűbbek a vízparti ingatlanok, itt azonban véges a kínálat.

Minden ingatlantípusra élénk az érdeklődés és a leendő vásárlók között minden korcsoport képviselteti magát. Tiszafüred, Abádszalók és Poroszló esetében a négyzetméterár meglehetősen változatos, átlagolva körülbelül 130 ezer forint volt az elmúlt hónapokban, ami nagyjából 67 ezer Ft/m2 és 230 ezer Ft/m2 között szóródott. A felső limit folyamatosan emelkedik, ugyanakkor a környező kisebb településeken alacsonyabb árakkal találkozhatunk. Az árat sok minden befolyásolja, például a telek mérete, az ingatlan alapterülete, állapota, elhelyezkedése

- foglalta össze Kiss György Csaba.

Egyre több nyaralni vágyó választja a Heves megyei kistelepüléseket

"A nyaralóingatlanok népszerűsége az elmúlt év óta töretlen. Az Eger közeli kisebb településeken, ahol van strand vagy fürdő és az ingatlanok is olcsóbbak, egyértelműen megnőtt a kereslet. Ilyen például Bükkszék, Bogács, Demjén, Zsórifürdő vagy Egerszalók" - mondta Farsang Sándor, az OTP Ingatlanpont északkelet-magyarországi régióvezetője.

Emellett a víztől távolabbi, de csendes és jó levegőjű falvakban is keresettek a jellemzően 5-10 millió forint értékű klasszikus parasztházak és Kádár-kockának nevezett családi házak. A fővárosból érkező vásárlók között a végleges letelepedésben gondolkodó nyugdíjas korosztály mellett a jobb anyagi lehetőségekkel rendelkező érdeklődők is képviseltetik magukat, akik az Eger környéki településeken keresnek nyaralót vagy huzamosabb idejű ottlakásra is alkalmas ingatlanokat.

A legkeresettebb ingatlantípus az olcsóbb, 70-100 négyzetméteres családi ház, és megnőtt a kereslet a mobilházak és könnyűszerkezetes házak telepítésére alkalmas telkek iránt is

- tette hozzá Farsang Sándor.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem