6 °C Budapest

Brutális újítások lehetnek a CSOK-ban

2016. december 1. 16:00

Két javaslatot tesz a kormánynak a Miniszterelnöki Kabinetiroda a jövő év elején, ezek arról szólnak, hogy a teljes CSOK-ot önrészként is figyelembe lehessen venni, továbbá, hogy a lakásvásárlás önrészét vissza lehessen igényelni az szja-ból, egy átlaglakás értékéig - jelentette be Rogán Antal az Országgyűlés igazságügyi bizottságának csütörtöki ülésén.

A CSOK alapján 22 ezer támogatási kérelmet fogadtak be, 18 ezer szerződést pedig már megkötöttek csaknem 49 milliárd forint értékben - mondta Rogán. Ismertette, hogy az 5 millió forintig igényelhető adóvisszatérítési támogatásra több mint 4 ezer kérelmet nyújtottak be, több mint 17 milliárd forint értékben. 2015 első háromnegyed évéhez képest 2016 ugyanezen időszakában 14 százalékkal több új lakás épült.

Eddig annyit tudunk Rogán Antal javaslatairól, hogy, azt szeretné a teljes CSOK-ot önrészként is figyelembe lehessen venni, továbbá, hogy a lakásvásárlás önrészét vissza lehessen igényelni az szja-ból, egy átlaglakás értékéig.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem