2020. október 28. szerda Simon, Szimonetta

Brutális áresés az albérleteknél: ennyiért vehetsz most ki lakást Budapesten, vidéken


Teljesen más lesz az idei albérletszezon, mint az elmúlt években, elsősorban a járványhatás miatt - derül ki az ingatlan.com több mint 48 ezer kiadó lakóingatlan hirdetés alapján készített elemzéséből, amely a felsőoktatási ponthatárok csütörtöki kihirdetésével induló szezon apropóján mutatja be a fővárosi és a legnagyobb vidéki egyetemvárosok albérletpiacát.

“A járvány miatt a teljes lakáspiacon, így az albérleteknél is bizonytalan a helyzet. Például egyelőre nem lehet tudni azt, hogy melyik egyetem hogyan indítja a következő tanévet, azaz online vagy hagyományos tanrenddel. A bizonytalanság ellenére azért több trend már látható az albérletpiacon. Az utóbbi 5-6 évben a fokozódó kereslet és az albérlethiány miatt növekedtek a bérleti díjak. Most azonban a kínálat bővült, ugyanis rövid távra kiadó lakásokra nincs igény a járvány miatt lefulladó turizmusból adódóan. Ezért a bérleti díjak is csökkentek" - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A szakértő szerint az idei albérletszezon legnagyobb újdonsága nem az árcsökkenés lesz, hiszen az már hónapokkal ezelőtt megkezdődött a kiadó lakások piacán. Sokkal inkább arra a több tízezer bérlőre érdemes odafigyelni, aki olcsóbb bérleti díjak miatt továbbköltözhet a jelenlegi albérletéből. Hozzátette: 

Az utóbbi években tapasztalható bérletidíj-emelkedés miatt az volt a jellemző, hogy a bérlők nem szívesen költöztek, ha megfizethető lakásra bukkantak, és inkább meghosszabbították a jellemzően egy évre kötött szerződésüket. A mostani árcsökkenéssel viszont több tízezren aktívan kereshetnek alacsonyabb bérleti díjjal rendelkező ingatlant. Minden bizonnyal lesznek olyan tulajdonosok is, akik nem szeretnék elveszteni a jó bérlőjüket, és bérletidíj-csökkentéssel mennek elébe a folyamatnak.

Rekordnagyságú kínálat

Az adatok szerint július közepén országszerte rekordot döntött a kínálat: több mint 20 ezer hirdetésben szerepelt kiadó lakás, 20 százalékos bővülést jelent a februári és a tavaly júliusi helyzethez képest. Budapesten több mint 14 ezer hirdetésből állt a teljes kínálat július közepén, ami 30-30 százalékos növekedésnek felel meg a járvány előtti és az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva.

Bérleti díjak, szobák, kollégiumok

 

Budapesten az átlagos bérleti díj 150 ezer forint volt júliusban, ami a járvány előtti, februári szinthez képest 9 százalékos csökkenést jelent, éves összevetésben pedig több mint 10 százalékkal mentek lejjebb az átlagos bérleti díjak. Az elemzésből kiderül, hogy Budapesten az egyszobás lakások adják a kínálat alig több mint 20 százalékát, a kétszobások részesedése közel 40 százalékos, a három- vagy többszobásoké pedig 40 százalék feletti. Az egyszobás fővárosi lakásokért átlagosan 120 ezer forintot kell adni havonta, a kétszobásakért 150 ezer forintot, a három- vagy többszobásokért pedig 200 ezer forintot. 

A vizsgált többi egyetemvárosban kissé más az eloszlás. Az egyszobás kiadó lakások részesedése 12-17 százalékos, a kétszobásoké 40-50 százalékos, a még nagyobbak pedig 32-42 százalékát adják. Debrecenben például egy kétszobás albérletért átlagosan 100 ezer forintot kérnek a tulajdonosok, Győrben 110 ezret, Miskolcon viszont csak 85 ezret. Balogh László közölte: Bár a három vagy többszobás kiadó lakások drágábbak, ha több diák együtt veszi ki, akkor a megoszlik a bérleti díj és a fenntartási költség, így akár a kollégiumi kiadásokhoz mérhető összegből kihozható a lakhatás egy-egy egyetemistának.

Címlapkép: Getty Images

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Fontos! 2020. december 31-ig minden hazai banknál igényelhetőek az akciós fogyasztási hitelek, melyek kamata egységesen 5,9%. A kedvezményes személyi kölcsön kamata viszont a legtöbb banknál 2021-től megváltozik, és így magasabb lehet a törlesztőrészlet is, ezért nagyon fontos, hogy már most a számunkra legmegfelelőbb konstrukciót válasszuk! Amennyiben 2 millió forintot igényelnél, 60 hónapos futamidőre, akkor 2021-től így kalkulálhatsz: a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 39 550 forintos törlesztővel a Sberbank nyújtja (THM 7,11%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 39 604 forintos törlesztőt (THM 7,17%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Még nincs hozzászólás - Legyél te az első!
Ezt olvastad már?
×

A címlapról ajánljuk


Feliratkozom a hírlevélre!

 

NÉPSZERŰ
FRISS

Aldi

10.22-10.28
Országos

Lidl

10.22-10.28
Országos

Auchan

10.22-10.28
Országos

Tesco

10.22-10.28
Országos


Öngondoskodás 2020

Befektetés, vagyon, megtakarítás

Portfolio Private Health Forum 2020

A koronavírus és a magánegészségügy

Budapest Economic Forum 2020

A magyar gazdasági csúcstalálkozó