11 °C Budapest

Bedarálná a kormány a mobilszolgáltatók hűségszerződéseit

MTI
2017. május 11. 08:34

A jelenlegi két év helyett legfeljebb egy évre szóló hűségidőt köthetnének a távközlési szolgáltatók az ügyfelekkel az elektronikus hírközlésről szóló törvényt módosító kormánypárti javaslat szerint - írja a Népszava és a Világgazdaság.

A javaslat általános indoklása szerint a hűségszerződések teljesen kiszolgáltatottá teszik a fogyasztókat, mert számos szolgáltató úgy alakítja ki díjtételeit, hogy csak ilyen szerződés megkötésével érje meg igénybe venni az adott szolgáltatást. Gyakori jelenség, hogy a hűségidő lejártával a fogyasztó csak jóval drágább díjtételek mellett tudja igénybe venni ugyanazt a szolgáltatást, egészen addig, amíg újabb hűségszerződést nem köt. Ugyanakkor a szolgáltatók számos esetben akár egyoldalúan is módosíthatják a szerződési feltételeket, ami nem mindig szolgálja a fogyasztók érdekeit.

A módosítás ezért lehetővé tenné, hogy az előfizetőket kedvezőtlenül érintő egyoldalú szerződésmódosítás - például a díjtételek megemelése, a szolgáltatás tartalmának megváltoztatása vagy a tévés szolgáltatások esetében a csatornaösszetétel módosítása - esetén a fogyasztóknak lehetőségük legyen a határozott idejű szerződés felmondására anélkül, hogy abból hátrányuk származna.

A javaslat arról is rendelkezik, hogy a határozott időtartamú előfizetői szerződés lejártát követően a fogyasztó nem kerülhet hátrányosabb helyzetbe annál, mintha új előfizetőként érkezne.

A Népszava megkeresett több szolgáltatót, amelyek közül a Magyar Telekom úgy reagált: épp az okoz hátrányt az előfizetőknek, ha megszűnik vagy lerövidül a határozott idejű szerződés időtartama alatt adott kedvezmények lehetősége. Emellett figyelmeztettek arra, hogy a hűségidő egy évben történő maximálása különösen érzékenyen érintené a magas árszínvonalú okostelefonok elérhetőségét, hiszen a rövidebb hűségidő miatt az ezekre adott kedvezmények nagysága csökkenhet.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem